A Fotós utazás a Felvidék határán című blog folytatása

 

  2020. augusztus 10. hétfő. Negyedik nap 

  Korán reggel, amint a külső körülmények lehetővé tették, hozzáfogtam a napi munkához. Elsőként az éjszakai útvonalat követve behajtottam a városka

Turzófalva, Nagyboldogasszony rka templom

központjába, ahol - jobbára lakótelepi házaktól övezve - az 1759-ben épült, s a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemplom állt. A templomkert kapuját zárva találtam, s mivel a szűkös helyviszonyok miatt szemből

Turzófalva, rka templom és első világháborús emlékmű

nem tudtam volna jó képet készíteni, egy oldalsó szűk utcán a templom hátába kerültem. A szentély felől már jó felvételeket tudtam csinálni. Mire visszatértem a templom elé, a kaput tárva-nyitva találtam, tehát beléphettem a kertbe, ahol egy távolabbról nézve is ígéretes első világháborús emlékmű csalogatott. Az a rengeteg elesett katona nevét soroló emlékmű közelebbről még szebben festett, tehát kellő tisztelettel megörökítettem.

Klokocsóvölgy, a felvidéki-cseh határ a cseh Bílánál

  Ezt követően kocsimmal a Kornica-patak mellett északra tartó 484-es útra tértem, amin nyolc kilométer után Klokocsóvölgy településre, további négy kilométerrel

Klokocsóvölgy, a felvidéki-cseh határ a Felvidék felé

nyugatabbra pedig a Javornik-hegységhez tartozó, 867 méter magas Konecsna északi lábánál található felvidéki-cseh határhoz értem. A meredeken felfelé tartó út mentén váratlanul felbukkant Csehország határtáblája, s mindjárt mögötte az

Klokocsóvölgy, öreg ház a felvidéki-cseh határ felvidéki oldalán

első ottani település, Bíla neve. A határ mindkét oldalának közelében újabb építésű családi házakat látni, de a felvidéki oldalon, a határvonaltól száz méterre, akad egy kivétel. Az ódon faépület egykor talán vadászház volt, vagy vámépület, nem tudom, de sajnos ma már a kutyának sem kell, helyenként bevert ablakaival

Trencsénrákó, Kisboldogasszony rka templom

szomorú szemrehányással figyeli az előtte elhúzó út ritka forgalmát.
  A festői tájon kanyargó völgyön át visszatérve Turzófalvára, a Kiszuca-patak hídja mögötti körforgalomból - a keletre eső Határújfalun és Szaniszlófalván keresztül - a tizenegy kilométerre található, s szintén a Kiszuca mentén fekvő Trencsénrákóra

Trencsénrákó, rka templom és első világháborús emlékmű

(1910: 3.350 szlovák, 14 magyar, 10 német, 2 egyéb) érkeztem. Egyetlen komolyabb nevezetessége a 487-es út jobb oldalán látható, a délről jövő és a Kiszucába tartó Rakova-patak hídja közelében álló, 1874-ben neogótikus stílusban épült Kisboldogasszony római katolikus templom. Szép a templom, de a szentélye és a főút közötti keskeny sávban felállított világháborús emlékműve is nívós besorolású.

Csaca, Szent Bertalan rka templom

  A főút mentén öt kilométerrel keletebbre fekvő Csaca város (1910: 4.479 szlovák, 336 német, 306 magyar, 3 román, 1 szerb, 82 egyéb - főleg cseh-morvák és cigányok) a Kiszuca- és az északról érkező Cserne-patak találkozása környékén

Csaca, a Szent Bertalan rka templom belseje

terül el. Sok régiséggel nem dicsekedhet, a kevés között első helyen a főtér felől magas fák által teljes egészében takart, ezért csak a templomkertből, a szentély háta mögül igazán jól fényképezhető, 1734-1735 között barokk stílusban épült

Csaca, régebbi főtéri épület

Szent Bertalan római katolikus templom áll. Hétfői nap volt, a kora reggeli mise ideje. Amit a zsúfolásig telt padok előtt két pap celebrált. Egyikük viselte a járvány miatt kötelezővé tett szájmaszkot, a másik azonban nem. Nyilván a Gondviselés

Csaca, főtéri épület 1913-ból

jóindulatú elnézésében bízott. A templom melletti, furcsa kinézetű polgármesteri hivatallal szemközti főtéren kevés régi ház élte túl az elmúlt évszázadot. Az általam megörökített kettő közül az egyik manapság sarokbejáratú banképület,

Csaca, a felvidéki-cseh határ a cseh Mosty u Jablunkova felé

szecessziós homlokzatán a két nőalak reliefje között az 1913-as évszám olvasható. Na, ez legalább a mi kutyánk kölyke, a "magyar világ" egyik megmaradt mementója. Csaca szépségei hamar elfogyván, a 2016-os számozású mellékúton

Csaca, a felvidéki-cseh határ a cseh Mosty u Jablunkova felé

a városközponttól hét kilométerre, északnyugatra eső Milosová külterület közelében húzódó cseh határhoz indultam. Nos, ahol a Csaca-Milosova végét jelző tábla áll, ott ér véget a Felvidék, s ott kezdődik a cseh oldali Mosty u Jablunkova

Csaca, a felvidéki-cseh határ a Felvidék felé

(Jablonka), legalábbis a nagy méretű település déli külterülete. Különben a ma Csehországhoz tartozó falu és környéke, beleértve a település melletti Jablonka-hágót is, a Monarchia idején Szilézia tartomány része volt. Nem kellett elmennem

Fenyvesszoros, a felvidéki-cseh határ a Felvidék felé

a központig, egy előtte keletre letérő összekötő útról rátérhettem a cseh 474-esre, ezen visszafordultam az imént magam mögött hagyott Felvidék felé, és még cseh területen ráálltam az E75-ös főútra, amin egy kilométeren belül a felvidéki határt jelentő Fenyvesszorosnál (hágónál) voltam. A meglehetős személygépkocsi- és kamionforgalmat lámpákkal szabályozták, állt is vagy egy kilométer hosszan a sor, de tíz perc múlva már újból a felvidéki oldalon voltam.

Cserne, Szent József rka templom

  A határtól négy kilométerre eső Fenyvesszoros településnél lévő hídon áttértem a Cserne-patak túloldalára, ahol ráálltam a 12-es út keletre vezető szakaszára. Három kilométer megtételét követően megpillantottam a Cserne-patak melletti

Cserne, első világháborús emlékmű

Cserne (1910: 1.773 szlovák, 9 német, 4 magyar, 11 egyéb) falu 1888-ban épült Szent József római katolikus templomának tornyát. Persze lefotóztam, akárcsak

Sziklaszoros, Keresztelő Szent János rka templom

a tőle kőhajításnyi távolságban álló első világháborús emlékművet.
  A következő megállónak kijelölt település a kilenc kilométerre található, ugyancsak a Cserne-patak mellett fekvő Sziklaszoros (1910: 2.338 szlovák, 26 magyar, 15 német, 11 egyéb) volt. 1787-1794 között épült római katolikus templomát Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték. Az útkanyar kisebb

Sziklaszoros, első világháborús emlékmű

magaslatán álló templom közelében az elesett katonák emléktáblájával díszített obeliszk, és ennek lábánál egy megtörten ülő nőalak, a falu első világháborús

Sziklaszoros, a felvidéki-lengyel határ (1) a lengyel Laliki felé

emlékműve látható. Sziklaszoros, avagy régi tót nevén Szkalite nagy területet elfoglaló határral rendelkezett (talán ma is azzal rendelkezik), ahonnan két (egészen pontosan három, de az első kettő száz méterre sincs egymástól)

Sziklaszoros, a felvidéki lengyel határ (1) a Felvidék felé

határátkelő is elérhető. Ezek közül az elsőhöz egyszerű eljutni, mindössze a templom előtti úton kell továbbmenni keletre, áthaladni egy régi vasúti alagúton, majd utána a sztráda hídja alatt, és a templomtól hat-hét kilométerre már ott is van a lengyel határ. Ez egyébként a régi sziklaszorosi határátkelő, az új ötven méterrel

Sziklaszoros, a felvidéki-lengyel határ (2) a Felvidék felé

odébb, a Sziklaszoros szurdokában haladó autópálya mellett van, de ez utóbbit messze elkerültem. A régi átkelőtől tovább vezető kis úton a távolabb eső lengyel

Sziklaszoros, a felvidéki-lengyel határ (2) a lengyel Laliki felé

(a Monarchia korában gácsországi vagy galíciai) Lalikiba, illetve egy kacskaringós úton a jóval közelebbi, szintén lengyel Zwardonba lehet eljutni. Én mindenesetre nem távolodtam száz méternél messzebb a régi határvonaltól, azt is csak azért

Sziklaszoros, a felvidéki-lengyel határ (3) a lengyel Sól felé

tettem, mert közelről is látni akartam a mélyben elvezetett sztráda felett átívelő, egymástól alig ötven méterre épült két keskeny hidat. A sztrádát keresztben átszelő felvidéki-lengyel határvonal a szurdok két felét összekötő, autóval is járható hidak között húzódik. A határvonaltól keletre épült híd értelemszerűen lengyel, míg

Sziklaszoros, a felvidéki-lengyel határt (3) jelentő földút a lengyel Sól közelében

a nyugatra eső már felvidéki területen található. Visszaautózva Sziklaszorosra, az ebből az irányból nézve a 12-es főút (s egyben főutca) bal oldalán álló ABC-féleség előtti utcába térve a déli irányba, Ócsad felé induló úton magam mögött hagytam Sziklaszoros lakott területét. Három kilométerrel alább éles jobbkanyarhoz értem, amiből a Bór PL 6 km feliratú tábla útmutatása szerint az egyenesen továbbvezető úton jöttem ki. Innen még három kilométer volt a lengyel

Sziklaszoros, a felvidéki-lengyel határ (3) a Felvidék felé

határ. A távot hamar letudtam. Ez is általam mellékhatárátkelőnek elkönyvelt, kevesek által használt határpont volt. Mint annyi más esetben, a határvonal a Felvidék irányából emelkedőnek tartó kis aszfaltút legmagasabb pontján volt, oda volt letűzve a Rzeczpospolita Polska (Lengyel Köztársaság) feliratú, kék alapon az Európai Unió 12 csillagával díszített határtábla. A korábbi útjelzőtáblán feltüntetett Bór név nem önálló települést, hanem egy közelben húzódó síterepet jelez, a lengyel oldalon fekvő első falu a határtól hat kilométerre eső Sól.

Ócsad, Nagyboldogasszony rka templom

  A hegyes-völgyes tájon vezető úton visszamentem az éles kanyarhoz, ahonnan néhány perc alatt elértem az Ócsadi- (Oscadnica-) patak mentén 5-6 kilométer hosszan elnyúló Ócsadot (1910: 3.056 szlovák, 27 német, 7 magyar). Három látnivalója közül az első kettő egymás mellett áll. A Boldogságos Szűz Mária Mennybemenetele (vagy egyszerűen Nagyboldogasszony) elnevezésű római katolikus temploma, lelkifurdalás nélkül minősítem, tömör giccs. Eredetileg fatemplom állt itt, amit 1804-ben kőből épült templom váltott. A szerencsétlen épület 1940-ben számtalan hozzáépítésen, igazításon esett át, ami stílustalanná,

Ócsad, Ballestrem-kastély

illetve ízléstelenné torzította. A falához szorított kis világháborús emlékmű sem szépségdíjas alkotás, de miután nemes céllal állították, nem bántom. A település egyetlen nívósabb épülete a nyugati végén található parkban álló egyemeletes Ballestrem-kastély, de még ez sem olyan régen, 1910 és 1913 között épült.
   A kastélypark közelében rátértem a Csacát Zsolnával összekötő 11-es főútra, amiről a legközelebbi település, Karásznó mellett délkeletre fordultam, és az 520-as úton Felsőzboró és Kelebény érintésével befutottam a távoli Kiszucába tartó,

Óbeszterce, Szent Mihály rka templom

keltről nyugatra folyó Beszterce- (Bisztrica-) patak melletti Óbesztercére (1910: 2.504 szlovák, 71 magyar, 67 német, 14 egyéb). Ócsadtól idáig 24 kilométer volt az út. A Nyugati-Beszkidek Osszus-hegycsoportjának déli lábánál található település legfőbb régi épülete a Szent Mihály arkangyalról elnevezett neogótikus római katolikus templom, aminek az építési idejéről csak annyit lehet tudni, hogy 1900 körül keletkezett.

Erdőtka, Szent Anna rka templom

  Itt tehát gyorsan végeztem, és áthaladva a még ennyit sem mutató Újbesztercén, a már Árva vármegye területén található, Óbesztercétől 23 kilométerre eső, az Osszus-hegycsoport délkeleti részében fekvő Erdőtkára (1910: 2.068 szlovák, 15 német, 4 magyar, 1 egyéb) siettem. A falu déli szélét érintő Katrencsikovszky-patak egyike a település keleti határában létrejövő Fehér Árva-patak forráságainak. A közeli környéken egyébként minden irányban 900 és 1100 méter közötti hegycsúcsok emelkednek. Az Óbesztercétől idáig tartó, meredek szerpentinekkel színesített, szemet gyönyörködtető hegyvidéken átvezető hosszú út önmagában megérne egy misét, de amikor beértem a különös nevű, mindössze 1731-ben létrejött Erdőtkára, nagyot dobbant a szívem. Az erőteljesebb szívmunka kiváltója a Szent Anna nevét viselő, 1914-ben épült templom látványa volt. Oly mértékben emlékeztet az erdélyi református templomok egyikére-másikára, hogy akár valamelyik székelyföldi magyar faluban is állhatna. S mivel Erdély a szívem csücske, talán különösebb magyarázat nélkül is érthető a heves érzelmi reakció. A falu egyébként felkapott turisztikai központ, a környéken annyi szálláslehetőség van, mint csillag az égen, van kisvasútja is, úgyhogy nincs mit csodálkozni az utcáin látható, főként kisgyermekes családokból álló tömegen.

Novoty, a felvidéki-lengyel határ a lengyel Ujsoly felé

  Az 520-as úton továbbindulva keletre, tíz kilométerrel odébb elértem a Klinianka-patak mellett fekvő Zákameneklint, de elsőre meg sem állva, a falu keleti szélén

Novoty, elhagyatott vámépület a felvidéki-lengyel határon, a lengyel Ujsoly felé

északra fordultam, s átmenve a Klinianka hídján, a 2270-es úton lendületből tovább mentem az innen hat kilométerre eső Novotyig (1910: 1.521 szlovák, 20

Novoty, a felvidéki-lengyel határ a Felvidék felé

magyar, 19 német, 11 egyéb), pontosabban az azon túl öt kilométerrel húzódó lengyel határig. Mivel a határvonal az út magasabb pontját keresztezi, itt nincs

Zákameneklin, Mária Mennybemenetele rka templom

határpatak, az emelkedő aljában délre tartó Tisanovka-patak alább Novoty falut szeli át. A felvidéki oldalon itt is állnak még a régi határépületek, de persze üresen, használaton kívül. A határ mögött kilenc kilométerrel a lengyel Ujsolyba lehet eljutni.
  Visszamentem Zákameneklinbe (1910: 1.992 szlovák, 33 magyar, 13 német, 14 egyéb), ahol felkerestem és lefényképeztem az 1893-ból való kéttornyú, Mária Mennybemenetele nevet viselő római katolikus templomot.

Krusetnica, Szent Mihály rka templom

  A Zákameneklintől három kilométerre, keletre eső Krusetnica (1910: 712 szlovák, 23 német, 7 magyar) a Fehér Árva- és a Klinianka-patak egyesülésénél fekszik. Nagyon szép, arányos római katolikus plébániatemploma 1811 és 1828 között klasszicista stílusban épült, és Szent Mihály tiszteletére lett szentelve. A templom mellett működik a helybéli tűzoltóállomás, ami a magas kémlelőtornyával úgy fest, mintha az is egy templom lenne.

Lokca, Szentháromság rka templom

  Brezán keresztül továbbálltam a nyolc kilométerre eső, a Fehér Árva- és a délről érkező Hrustinka-patak összefolyásánál fekvő Lokcára (1910: 875 szlovák, 19 magyar, 16 német, 19 egyéb). A temetőben található, Szentháromság elnevezésű római katolikus temploma eredetileg 1665-ben épült, de miután leégett, a 18. században barokk stílusban újjáépítették. A templom épp olyan szép, mint a krusetnicai. Ennek a tornya is barokkos tetőkiképzésű, és a hajórész felett itt is huszártorony ül. A sírkövek között járva és nézelődve feltűnt, hogy egy jókora területen kizárólag nők nyugszanak a földben. Nem tudom, mi ez a feltűnő elkülönülés, nincs róla tudomásom, hogy a római katolikus vallás ilyesmit előírna.

Jaszenica, Urunk Színeváltozása rka templom

  Lokcánál rátértem az északkeletre vezető 78-as útra, amiről először a hat kilométerre, a Fehér Árva- és az északról lefutó Veszele-patak találkozásánál fekvő Jaszenicánál (1910: 877 szlovák, 5 német, 3 magyar) tértem le. A dombtetőt uraló, 1882-ben barokk/klasszicista stílusban készült Urunk Színeváltozása római

Veszele, Szent Erzsébet rka templom

katolikus templom nem olyan látványos, mint a korábban látottak, viszont takaros, csinos, s nem utolsó sorban a mellőle nézelődő utazó remek panorámában részesül.
  A Veszele-patak vonalát követő országúton 11 kilométerrel odébb befutottam a 800-900 méteres hegycsúcsok közötti völgyben meghúzódó Veszelére (1910: 1.790 szlovák, 13 magyar, 12 német, 3 egyéb), ahol az 1805 és 1815 között épült Szent Erzsébet római katolikus templomot fotóztam.

Mutne, Szent Mária Magdaléna rka templom

  Némi nézelődés után már mehettem is tovább a négy kilométerre, nyugatra eső, a Mutnik- és a Vajdovka-patak melletti, a Középső-Beszkidekben fekvő Mutne (1910: 1.704 szlovák, 11 német, 4 magyar, 6 egyéb) településre. Itt az impozáns méretű, 1875-1876-ban épült Szent Mária Magdaléna római katolikus

Mutne, Szent Mária Magdaléna rka templom

plébániatemplomot kerestem fel, aminél némiképp érdekesebb volt az épület oldalán elhelyezett, 1934-ből való (de jóval régebbinek látszó), Jézust ábrázoló relief.
  A Veszele-patak völgyében délre haladva visszajutottam Jaszenicára, ahol megejtettem felvidéki utam második tankolását (30 liternyi 95-ös benzin 35,6 euróért), aztán a 78-as úton négy kilométert menve elértem az eredetileg a

Námesztó, Szent Simon és Júdás rka templom

Fehér Árva mellett fekvő, manapság a Fehér és Fekete Árva felduzzasztásával kialakított, 1953-1954-ben megépült Árvai-víztározó nyugati végében található Námesztót (1910: 1.271 szlovák, 158 német, 140 magyar, 2 román, 5 egyéb). A 15 méter mély víztározó létrejöttével öt környékbeli település tűnt el a térképről: Szlanica (1910: 794 lakos), Usztye (1910: 1.044 lakos), Zsabinec/Vágbékás (1910: 137 lakos), Oszada (1910: 523 lakos) és Hámri (1910: 220 lakos). Ez összességében 2.718, túlnyomórészt szlovák embert jelent, de ezek 1910-es adatok, nem tudom, a kitelepítések idején mennyien éltek az egyes falvakban. Gondolom, valamivel többen. Námesztó érdemi látnivalója az 1656 és 1659 között eredetileg az evangélikusok számára épült templom, ami utóbb Szent Simon és Júdás tiszteletére szentelve átment a római katolikusok kezére.

Zubrohlava, Szent Péter és Pál rka templom

  A fényképezés után már indultam is tovább északra, és a 78-as úton autózva hat kilométer után beértem a Polhoranka-patak melletti Zubrohlavára (1910: 731 szlovák, 28 magyar, 4 német). Itt sem időztem sokáig, mert az 1761-ből való, Szent Péter és Pál nevét viselő római katolikus templomon kívül egyéb nevezetességről nem tudtam.

Rabcsa, Szűz Mária Látogatása rka templom

  Tovább menve északra, négy kilométerrel feljebb a szintén a Polhoranka melletti Rabcsába (1910: 1.422 szlovák, 14 magyar, 10 német) jutottam. A temetőkert szélén álló, 17. századi eredetű, Szűz Mária Látogatása elnevezésű barokk római katolikus templomát az 1930-as évek elején korszerűsítették és bővítették.

Polhora, a felvidéki-lengyel határ a lengyel Korbielow felé

  Rabcsát északi irányból Polhora (1910: 1.441 szlovák, 24 magyar, 22 német, 16 egyéb) falu határolja. A két település teljesen egybeér, a faluközpontok nagyjából öt kilométerre vannak egymástól. A Polhoranka-patak mellett hosszan elnyúló Polhorán nem találtam megörökítésre érdemes épületet, ellenben kiautóztam a

Polhora, a felvidéki-lengyel határ a Felvidék felé

hét kilométerre eső lengyel határhoz, amin túl Korbielowba lehet eljutni. Az itteni azon határátkelők közé tartozik, ahol nem bontották le, viszont egyéb célra nem

Polhora, a felvidéki-lengyel határ a Felvidék felé

is hasznosították a manapság még jó állapotú egykori vámépületeket. A környék amúgy természeti szépségekkel gazdagon megáldott, főként a sudár fenyőkben

Bobró, Szent Jakab rka templom

lehet gyönyörködni, illetve a friss levegő által feltöltődni a nap hátralevő részében várható nehézségekkel szemben.
  Polhorán és Rabcsán keresztül visszajutottam Zubrohlavára, ahol a falu temetője utáni elágazásnál a kihelyezett tábla felirata szerint három kilométerre eső Bobró (1910: 1.211 szlovák, 52 lengyel, 20 német, 9 magyar, 1 horvát) felé fordultam.

Bobró, Szent Jakab rka templom

A falu nevezetessége, túlzás nélküli ékköve a körforgalom mögötti parkban látható, 1753-ból való Szent Jakab római katolikus plébániatemplom. Több perspektívából is megörökítettem, mindenhonnan jól mutatott. A templom fotózása után visszaültem a tűzforró kocsiba, és elégedetten dörzsöltem össze a tenyereimet.

Bobró, az 1924-es lengyel-(cseh)szlovák határ a lengyelországi Alsólipnica felé

Izgalommal teli várakozással néztem a Bobró utáni kalandozások elé, ugyanis - mint azt a bevezetőben szóba hoztam - Trianont követően a csehszlovákok és a lengyelek összekaptak a felső-árvai és a felső-szepesi területek hovatartozását

Bobró, az 1924-es lengyel-(cseh)szlovák határ a lengyelországi Alsólipnica felé

illetően. Végül a győztes antant hatalmak által 1920-ban kikényszerített megoldás szerint a két vitatott terület 13-13 települése Lengyelországhoz került. Ezeket részint azért nem sorolom fel, mert az előszóban egyszer már leírtam őket, részint azért, mert utazásom folytatásában mindegyiket meglátogattam, tehát a maguk idején sorra kerülnek. Maradva az 1920-ban létrejött csehszlovák-lengyel határnál, a belgiumi Spa-ban aláírt határmegoldást eleve ideiglenes jelleggel kötötték, azzal a kitétellel, hogy évek múlva - a tapasztalatok birtokában - visszatérnek a végleges határvonal megállapításához. A véglegesítés 1924-ben következett be, mikor is

Bobró, az 1924-es lengyel-(cseh)szlovák határ a Felvidék felé

Csehszlovákia átadta Alsólipnicát Lengyelországnak, cserébe megkapta Hladovkát és Szuchahorát. Ma is az 1924-es határvonal van érvényben. Tehát Bobrót északkeletre elhagyva, négy kilométerrel odébb elértem az 1924-es csehszlovák-lengyel határt. Ez konkrétan úgy nézett ki, hogy ott, ahol a 2276-os szlovák útjelzés átváltott a 962-es lengyel útszámozásra, az Alsólipnica, illetve az azon túl fekvő Jablonka felé mutató út bal oldala lengyel, jobb oldala szlovák területnek minősült, s a határvonal csak egy kilométerrel feljebb, a Kriván-patak hídja előtt keresztezte az országutat. Onnantól kezdve Lengyelországban, pontosabban a lengyel barátaink (tudjuk: "lengyel, magyar két jó barát, együtt harcol s issza borát") által Magyarországtól kézen-közön megszerzett terület földjét tapostam. Az előbbi mondatból kikövetkeztethetően: némi keserű szájízzel. 
   Három és fél kilométerrel beljebb, a Lipnica-patak hídján haladó 962-es útról balra lefordultam az egykori Árva vármegye trsztenai járásához tartozó

Alsólipnica (Lengyelország), Szent Jadwiga királynő rka templom

Alsólipnicára (1910: 22 német, 9 magyar, 2.603 egyéb - túlnyomórészt lengyelek). A hídfő közelében álló Szent Jadwiga királynő nevét viselő plébániatemplom a magyar időkben még biztosan nem létezett, de azért szuvenírnek lefotóztam.

Alsólipnica (Lengyelország), Szent Lukács rka templom

Annál inkább megvolt a hosszú település északi részében álló, Szent Lukácsról elnevezett római katolikus templom, amit a hajó oldalán látható napóra feletti

Alsólipnica (Lengyelország), Szent Lukács rka templom

1769. apr. 7. dátum is igazol, mint a templom elkészültének, felszentelésének idejét. A templom előtt elvezető út túloldalán egy régi, magas kőoszlop, a tetején

Alsólipnica (Lengyelország), barokk kőoszlop az rka templom előtt

koronát viselő kőfigura, az oszlop közepe táján angyal, alább reliefszerűen kifaragott emberalak, illetve 1759-es évszámozású latin nyelvű szöveg látható.

Alsólipnica (Lengyelország), barokk kőoszlop az rka templom előtt

  A templom utáni első utcán jobbra befordulva átmentem a Lipnica-patak hídján, majd mintegy két kilométerre, keletre elértem Felsőlipnicát (1910: 19 német, 5

Alsólipnica (Lengyelország), barokk kőoszlop az rka templom előtt

szlovák, 3 magyar, 1.546 egyéb - túlnyomórészt lengyelek). Az előbb szóba került, hogy Alsólipnica 1920 és 1924 között Csehszlovákiához tartozott, míg a tőle két kilométerre eső Felsőlipnica már 1920-ban Lengyelország része volt. Nem tudom, a két település között pontosan hol húzódott az 1920-1924 közötti határvonal,

Felsőlipnica (Lengyelország), Szent István rka templom és temető

de vélhetően a rövid összekötőutat középtájon keresztező, az út alatt elhaladó kis csermelynél. Ennek a nevére még az aprólékos 1898-as KM-térkép sem utal. A Felsőlipnicát északról délre átfolyó patakot éppen úgy hívják, mint alsólipnicai

Felsőlipnica (Lengyelország), Szent István rka templom

társát: Lipnica-pataknak, azzal a különbséggel, hogy az 1898-as KM-térkép a vízfolyás településkörnyéki rövid szakaszát Silski-patak néven is jelöli. Ez is az alább elhúzó Fekete Árvába igyekszik. A település, akárcsak nyugati szomszédja, a Beszkidek alján, az 1725 méter magas Babia Góra déli, délkeleti lábánál fekszik. A falu temetője mellett álló Szent István római katolikus templom látványa élményszámba megy. A falai nyers kőből épültek, a toronysisak alatt faerkély fut körbe, a szentély tetőzetén huszártorony ül. Az egész nagyon szép. Állítólag 18. századi, de számomra ennél azért újabbnak tűnik.

Jablonka (Lengyelország), Krisztus Színeváltozása rka templom

  A patak közelében haladó úton visszatértem a 962-es jelzésű útra, amin keletnek fordulva nyolc kilométer megtétele után bent voltam a Fekete Árva melletti Jablonka (1910: 51 német, 38 szlovák, 36 magyar, 2.588 egyéb - túlnyomórészt lengyelek) központjában. A Fekete Árva folyócskába a város északi részén a Zubrica-, déli részén a Pekelnik-patak ömlik. Hiába haladtam a főutcán a megengedett sebességnél is lassabban, semmiféle megörökítésre méltó régiségen nem akadt meg a tekintetem. Már elértem a városka északi részénél lévő temetőt, amikor végre felcsillant a remény, hogy nem kell üres kézzel távoznom Jablonkáról, ugyanis a temető feletti dombtetőt az eléggé nagy méretű, 1817-ben épült Krisztus Színeváltozása elnevezésű római katolikus plébániatemplom foglalta el. A mellette kialakított, aszfaltozott parkoló méretéből ítélve alkalmanként igencsak sok hívő látogathatta.

Alsózubrica (Lengyelország), római katolikus templom

  A templomdomb aljában elhúzó 7-es főútról szinte a temetővel szemközt indult északnyugatra a Zubrica-patakkal párhuzamos 957-es jelzésű út, amin hat kilométert követően beértem Alsózubricára (magyarul Alsóbölényesre) (1910: 834 lengyel, 8 szlovák). Római katolikus temploma az út jobb oldalán húzódó domb oldalában áll.

Felsőzubrica (Lengyelország), Szent Mihály arkangyal rka templom

  A település után szinte azonnal Felsőzubrica (magyarul Felsőbölényes) (1910: 1.285 lengyel, 26 német, 25 szlovák, 8 magyar) következik, a két faluközpont

Felsőzubrica (Lengyelország), Szent Mihály arkangyal rka templom és temető

között öt kilométer a távolság. Ez a falu, mármint Felsőzubrica volt Nagy-Magyarország legészakibb települése. Temetője az északra tartó út jobb oldalán lévő domboldalban van, felette a Szent Mihály arkangyalról elnevezett római katolikus plébániatemplom őrködik. A falutól északra eső hegyvidéken két,

Felsőzubrica (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (1) a lengyel Zawoja felé

Lengyelországgal (korábbi elnevezéssel Galíciával vagy Gácsországgal) közös közúti határátkelő található. A forgalmasabbhoz és ismertebbhez a falu északi részén kettéváló út bal oldali ága vezet ki. A 957-es számozást megtartó országút,

Felsőzubrica (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (1)

miután elhalad egy jobb kézre eső, nagyobb méretű erdei parkoló mellett, felér a legmagasabb pontjára, amit a mostani térképek Przelecz Krowiarki néven jeleznek. A felsőzubricai útelágazástól idáig hét kilométer a távolság. Az út csúcspontján húzódott a régi felvidéki-lengyel (galíciai vagy gácsországi) határ, amin túl a

Felsőzubrica (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (1) a Felvidék felé

lengyel Zawojába vezet az út. A terület most úgy néz ki, hogy (északra tekintve) az út jobb oldalán összefüggő erdőség húzódik, míg a bal oldalán, az erdők alján autóparkoló (nem tévesztendő össze a néhány száz méterrel alábbi másik pakolóval) látható. Közvetlenül az országút szélén egymás mögött két lengyel

Felsőzubrica (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (2) a lengyel Wielka Polana felé

feliratozású tábla látható, ezek egyike Gmina Jablonka (Jablonka község) kezdetét jelzi. Felsőzubrica Jablonka községhez tartozó település. Alsóbb részén a hat testvértelepülés neve között felbukkan a Tolna megyei Nagymányoké is. Az öt

Felsőzubrica (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (2) a lengyel Wielka Polana felé

méterrel arrébb álló másik tábla kicsit bőbeszédűbb: Powiat Nowotarski Gmina Jablonka (Nowy Targ körzet/megye, Jablonka község). Az ellenkező irányban felállított, ugyanilyen kinézetű kék táblán: Powiat Suski Gmina Zawoja (Suski körzet/megye, Zawoja község) felirat olvasható. A parkoló mellől Jablonka felé

Felsőzubrica (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határt (2) jelentő földút

nézve tehát az egykori magyarországi Árva vármegye kezdetére lehet rálátni. A parkoló jegyszedőnője, amikor megtudta, hogy magyar vagyok, s csak pár percre állnék meg itt, amíg készítek néhány képet a környékről, nem akart pénzt elfogadni. Mosolyogva mutatta, hova álljak a kocsimmal (a jegypénztárnak használt lakókocsi mellé), s már fordult a következő autóshoz, akitől viszont elkérte a parkolás díját. Egy-két perccel később, mielőtt tovább álltam volna, tört

Felsőzubrica (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (2) a Felvidék felé

angolsággal "beszélgettünk" egy kicsit. Tulajdonképpen afelől érdeklődött barátságosan, mit fényképezek annyira a környéken, ahol csak az országút, az erdő és a parkoló jelent - számára nyilván unalmas - látványt. Amikor érthetően elmagyaráztam, hogy az első világháború előtt és alatt itt, ahol állunk, húzódott a magyar/felvidéki-galíciai (vagyis lényegében a magyar-lengyel) határ, láttam a döbbenettől megnyúlt arcán, hogy most valami újat hallott. Erősen buzdítottam,

Felsőzubrica (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (2) a Felvidék felé

hogy az interneten nézzen utána a dolognak, talál elég témába vágó cikket, blogot, fotót. Búcsút intve ültem volna vissza a kocsiba, mire szeretettel megsimította a karomat. Idegenek voltunk egymásnak, életünkben először és utoljára láttuk egymást, de az a negyvenes éveiben járó lengyel nő rajtam keresztül megértett valamit a magyarok többségének fájdalmából. Felsőzubricát már csak ezért a

Felsőzubrica (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (2)

röpke jelenetért sem felejtem el soha. A kacskaringós hegyi úton visszatértem a falubeli elágazáshoz, ahol most a jobb oldali ágon indultam északra. Körülbelül négy kilométer után itt is felértem az előbbinél keskenyebb, de kitűnő állapotú aszfaltút legmagasabb pontjára, ahol az országút és az azt keresztező földút (annak idején ez volt a tényleges határvonal) találkozásánál bibliai jelenetekkel és szereplőkkel kifaragott, 1807-ből vagy 1817-ből való régi kőkereszt látható (az utolsó előtti szám annyira elkopott, hogy csak találgatni lehet). Itt is megvolt az előző határnál kiállított két tábla, azzal a jelentős különbséggel fűszerezve, hogy a testvértelepülések nevét soroló táblán (Nagymányok neve itt is szerepelt), mindjárt a "Jablonka község üdvözöl" (Gmina Jablonka Wita) felirat alatt előbb magyarul, aztán mellette lengyelül (Vysná Zubrica) is ki volt írva Felsőzubrica neve. Hát ez óriási! Megrendülten álltam a végek végén, és könnyekig meghatódtam. Az 1898-as KM-térkép szerint annak idején itt még nem létezett kiépített határátkelő. Most azonban nagyon is van, s az út folytatása a Suski megyei Bystra-Sidzinába, s azon túl Wielka Polanába vezet.

Oravka (Lengyelország), Keresztelő Szent János rka fatemplom és temető

  Mire végeztem a Felsőzubrica környéki határok megtekintésével, az idő késő délutánba hajlott. Siettem vissza Jablonkára, ahol a temetővel szemközt rátértem a 7-es (és egyben E77-es) főútra, amin északra haladva négy kilométerrel odébb

Oravka (Lengyelország), Keresztelő Szent János rka fatemplom

elértem Oravkát (1910: 620 lengyel, 4 szlovák, 3 magyar, 2 német). Az 1650 és 1656 között épült, négy fiatornyos, zsindelytetőzetű Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt római katolikus fatemplom az út melletti temetőben állt, nem kellett keresgélnem. Gyorsan körbejártam, s a fél tucat fotó elkészítését követően ugrottam vissza a kocsiba.

Podvilk (Lengyelország), Szent Márton rka templom

  Utam aznapra tervezett utolsó állomását, Podvilkot (1910: 53 német, 17 magyar, 13 szlovák, 1.188 egyéb - túlnyomórészt lengyelek) még megfelelő fényviszonyok mellett értem el. Podvilk területén jön létre a Kis Árva-, a Bukovinai-, a Bebenszki-patak és még néhány apróbb csermely egyesüléséből keletkező, jelentősebb Fekete Árva-patak. Az Oravkától idáig tartó, öt kilométeres távot percek alatt

Podvilk (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határon álló csárda

letudva, máris a nevezett falu Szent Márton tiszteletére szentelt római katolikus templománál voltam. De a java ezután következett, erre, ha szabad ilyen pongyolán fogalmaznom, lélekben már itthon rágyúrtam! Arról van szó, hogy

Podvilk (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határon álló csárda

Podvilkot északkeletre elhagyva, egy kilométer után az út jobb oldalán feltűnt az a Karczma na Graniczy (Kocsma a határon) elnevezésű fogadó-vendéglő, aminek

Podvilk (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ a lengyel Spytkowice felé

a helyén az 1898-as KM-térkép a Beszkid kocsmát tünteti fel, és ami pontosan a régi felvidéki-lengyel (galíciai, gácsországi) határon feküdt. Kevéssel arrébb Spytkowice lengyel falu kezdődött. Az országúttól húsz méterrel beljebb álló kis épület homlokzatán újabban egyébként a Karczma Gosia felirat olvasható, de a

Podvilk (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ a Felvidék felé

tény attól még tény marad, amit tovább erősít, hogy a 7-es főút túloldalán, a fogadóval csaknem szemközt működik a nevében szintén az egykor itt húzódó határra utaló szálláshely. Pár méterrel feljebb, az út két oldalán, egy vonalban látható a Podvilk végét, Spytkowice kezdetét jelző két tábla. Épp időben végeztem a fényképezéssel, a lemenő Nap kezdett mindent piros árnyalatúvá varázsolni. A fényképezés végeztével beálltam a Podvilk vége helységtábla után néhány lépésnyire található, kamionok és személygépkocsik számára kialakított parkolóba, ahol az elmaradhatatlan hazatelefonálás, illetve a soron következő nagy konzerv elfogyasztása után - tizenvalahány kamion társaságában - nyugodt alvással töltöttem az éjszakát. Aznap 368 kilométert autóztam.  


                        Blogom a következő bejegyzéssel folytatódik!