A Fotós utazás a Felvidék határán című blog folytatása

 

  2020. augusztus 11. kedd. Ötödik nap

  A hajnali ébredést követően sorra tűntek el mellőlem az éjszakára a közelemben parkoló kamionok, s a végén azt vettem észre, hogy egyedül maradtam. Indultam

Szárnya (Lengyelország), temető, háttérben a Szent II. János Pál pápa rka templom

volna én is a dolgomra, nagy rössel vetettem volna bele magam a munkába, de hiába, türelemmel ki kellett várnom, míg a Nap engedélyt ad rá. Amikor végre

Szárnya (Lengyelország), Szent II. János Pál pápa rka templom

elérkezett az idő, és ráléphettem a gázra, az enyhén arrafelé lejtő 7-es úton visszafordultam a parkolóból is jól látható Podvilk felé, de nem mentem be a faluba, hanem az északi szélén lefordultam a keletre vezető, egy hosszabb szakaszon a Kis Árva-patak közelében haladó mellékútra. Egy kilométerrel odébb már el is értem a patak mentén hosszan elnyúló Szárnya (1910: 414 lengyel, 9

Szárnya (Lengyelország), festett szentszobor az országút mellett

szlovák, 4 német, 2 magyar) falut. Első megállóm a kőfallal kerített, gondozott temetőnél volt, ahonnan jó képeket lehetett készíteni a háttérben emelkedő dombot elfoglaló, újabb építésű Szent II. János Pál pápa római katolikus templomról, és a templommal azonos magasságú kőharanglábról. Az országút mentén kissé odébb álló gyönyörű, színesre festett barokk szentszobrot megint csak lefotóztam. Ezután

Szárnya (Lengyelország), a Kis Árva-patak és hídja

felautóztam az igazság szerint távolról mutatósabb templom mellé. Visszatérve a völgyben futó országúthoz (a térkép nem tünteti fel a számozását), kocsimmal egy kis kápolna mellett befordulva kimentem a Podvilk felé, tehát nyugatra tartó, helyből átugorható Kis Árva-patak partjára. Akadt itt egy pár lépés hosszú híd is. A régi felvidéki-lengyel határ még vagy száz méterrel északabbra húzódott.

Harkabúz (Lengyelország), római katolikus fatemplom

  Szárnya nevezetességeinek számbavételét követően továbbálltam a négy kilométerre eső Harkabúzra (1910: 309 lengyel, 6 német, 2 magyar), ami még

Harkabúz (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ a lengyel Raba Wyzna felé

Szárnyánál is hosszabban terül el részint az országút, részint a Kis Árva mentén. Említésre méltó a részemről kideríthetetlen nevű, eléggé csinos római katolikus fatemploma. A templom melletti utcába hajtva, s azon északra indulva rövidesen

Harkabúz (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ a Felvidék felé

áthajtottam a Kis Árva hídján, majd az emelkedőnek tartó úton mintegy négyszáz méterrel odébb elértem a Harkabúz végét jelző táblát. Annak idején pontosan itt húzódott a régi felvidéki-lengyel (galíciai, gácsországi) határ, az út folytatása a lengyel Raba Wyzna felé mutat.

Bukovinapodszkle (Lengyelország), bukovinai falurész, a régi felvidéki-lengyel határ a lengyel Odrowaznál

  Harkabúz keleti szomszédja a két falurészből álló Bukovinapodszkle (1910: 703 lengyel, 16 német, 5 szlovák, 2 magyar). Elsőként a Harkabúzhoz közelebbi, hét

Bukovinapodszkle (Lengyelország), bukovinai falurész, a régi felvidéki-lengyel határ a Felvidék felé

kilométerre fekvő, a 913 méter magas Zselezsnica nyugati lábánál fekvő bukovinai falurészt értem el. Fotózásra érett épületet nem találtam, de azt tudtam, hogy innen is vezetett ki út Lengyelországba. A valamikori határvonalat nem volt nehéz

Bukovinapodszkle (Lengyelország), a település bukovinai része a régi határ felől nézve

megtalálni, hiszen ahol Bukovinapodszkle bukovinai fele véget ért, és ahol a régen is Lengyelországhoz (Galíciához, Gácsországhoz) tartozott Odrowaz kezdődött, ott

Bukovinapodszkle (Lengyelország), podszklei falurész, Szent Rozália rka templom

volt a régi Felvidék határa. A térképek előzetes itthoni tanulmányozásának köszönhetően hamar rátaláltam a megfelelő pontra, s az előírásos fényképezés után mehettem tovább, Bukovinapodszklének a volt határtól beljebb, öt kilométerre eső részére, Podszklére. Podszkle nagy része a Bukovina-patak (a Fekete Árva egyik fontos forrásága) körül és mellett fekszik. A falurész látnivalója, a 18. században épült, Szent Rozália nevét viselő római katolikus templom annál az útelágazásnál található, amelynek nyugatra tartó ágán Podvilkba, déli ágán Pekelnikbe lehet jutni. Sajnos a templom fotózását követő indulásnál úgy elnéztem a követendő irányt, ahogy az a nagy könyvben írva vagyon, és a déli Pekelnik helyett - mit sem sejtve - nyugatra, a tegnap már letudott Podvilkba indultam. Ráadásul az amúgy szép, erdős vidéken kanyargó utat hosszú szakaszokon felbontották, úgyhogy sokszor erősen vissza kellett vennem a tempóból. Amikor aztán a hosszas vezetés után beértem az első településre, döbbenten konstatáltam, hogy az bizony a jó öreg Podvilk. A rövid, de annál velősebb káromkodás végeztével két lehetőség közül választhattam: vagy a felbontott úton visszamegyek Podszklébe, s ott a jó irányba fordulok, vagy a kicsit hosszabb, ámde jobb útminőségű Podvilk-Oravka-Jablonka-Pekelnik vonalon teszem meg a távot. 
  Ez utóbbi mellett döntöttem, s a tizenöt kilométeres távolságot letudva, húsz perc

Pekelnik (Lengyelország), Szent Jakab rka templom

múltán a 957-es út által átszelt Pekelnikben (1910: 1.212 lengyel, 16 magyar, 7 szlovák, 4 német) voltam. Elsőre nem álltam meg a faluban, hanem azt elhagyva

Pekelnik (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (1) a lengyel Czarny Dunajec felé

tovább haladtam Czarny Dunajec felé. De nem addig, hanem a Pekelnik után két kilométerrel a főút alatt elvezetett apró Pekelnik-patak hídjáig mentem. Itt volt

Pekelnik (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határt (1) jelentő Pekelnik-patak és hídja

a Pekelnikből elérhető két régi határátkelő egyike, ez az egy méter széles, alig mozduló kis vízfolyás jelentette Nagy-Magyarország egyik végpontját. A hídnál

Pekelnik (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (1) a Felvidék felé

kihelyezett táblák Pekelnik illetve Czarny Dunajec kezdetét és végét jelzik, ámbár ez utóbbi lakóépületei négy kilométerre kezdődnek. Visszatérve Pekelnikbe,

Pekelnik (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (2) a lengyel Zaluczne felé

lefotóztam a település északi dombján álló, Szent Jakab apostolról elnevezett római katolikus templomot, aztán a közelben ráfordultam a szomszédos Zaluczne

Pekelnik (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (2) a Felvidék felé

falu előtt húzódó másik határátkelő felé vezető útra. A templomtól két kilométerre eső régi határpont egy közepesen meredek szerpentin aljában található, ott, ahol

Pekelnik (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ (2) a Felvidék felé

a vízszintesre váltó út kanyarjában feltűnik a Pekelnik vége, illetve a Zaluczne kezdete tábla. A barátságos, nyugalmas környéket vadvirágos rétek, valamint az itt-ott feltűnő veteményesek uralják, előre tekintve Zaluczne családi házai tűnnek

Chizsne (Lengyelország), Szent Anna rka templom

fel.
  A falu és környéke látnivalóinak bejárása után visszaautóztam Jablonkára, ahol a központban rátértem a 7-es főút délre tartó szakaszára. Hat kilométerrel alább befutottam a Lengyelországnak juttatott észak-árvai települések közül utoljára

Chizsne (Lengyelország), az 1924-es lengyel-szlovák határ a Felvidék felé

maradt Chizsnébe (1910: 1.107 lengyel, 46 szlovák, 39 magyar, 5 német). A közeli Fekete Árvába tartó Chizsne-patak északi oldalán fekvő falu nevezetessége a Szent Anna tiszteletére szentelt római katolikus templom. Mivel a falu ennél többet nem tudott felmutatni, negyedóra múlva indultam tovább, de két kilométerrel délebbre néhány percre megálltam, hogy lefotózzam a jelenlegi lengyel-szlovák határt jelentő Jelesna-patakot (régebbi nevén Jelesna vize) és hídját. Eddig tartott az első lengyelországi kitérőm; a felső-árvai területeken az előző nap délutánjától idáig ténylegesen nyolc órányi munkaidő (hétfő délután négytől este nyolcig, valamint kedden reggel hattól tízig) állt rendelkezésemre, s ezalatt 154 kilométert tettem meg.

Trsztena, Szent Márton rka templom

  A határt jelentő Jelesna-pataktól a felvidéki Trsztenáig (1910: 1.873 szlovák, 272 magyar, 123 német, 46 egyéb - főleg lengyelek) tartó öt kilométert letudva a

Trsztena, Szent György rka templom és a ferences kolostor

városkán átfolyó Oravica-patak hídján túl emelkedő, eredetileg 1371-ből való, 1641-ben reneszánsz, 1747-ben barokk stílusban átépített Szent Márton római

Trsztena, főtér

katolikus templom mellett, az északi oldalon parkoltam le. Körbejártam és megörökítettem, aztán a város további nevezetességeit, az 59-es főút túloldalán található főtér melletti, 18.századi Szent György római katolikus templomot és a

Trsztena, zsinagóga

mellette álló, 1780-ból való ferences kolostort, aztán a mutatós Rohács Szállót, valamint a régi szálloda mögötti utcában található, 1839-ben épült zsinagógát kerestem fel.

Csimhova, Szent Imre rka templom és temető

  A várost ezek után kelet felé elhagyva, az ugyancsak az Oravica-patak mellett található Ljeszekkel egybeépült Csimhován (1910: 277 szlovák, 3 magyar, 3 német, 1 egyéb) álltam meg. A falu látnivalója a temető mellett álló, 1775-ben épült Szent Imre római katolikus plébániatemplom.

Hladovka, Nagyboldogasszony rka templom

 A templom fotózása után tovább haladtam keletre, és négy kilométerrel odébb elértem a Jelesna-patak által érintett Hladovkát (1910: 9 szlovák, 4 magyar, 2 német, 520 egyéb - túlnyomórészt lengyelek). Kétszer már említettem, de ha itt vagyok, harmadszor is szóba hozom, hogy ez volt az az 1924-es határkiigazításnál Szuchahorával együtt Csehszlovákiának ítélt észak-árvai falu, aminek fejében Csehszlovákia átadta Lengyelországnak Alsólipnicát. Nos, itt Hladovkán az 1800 és 1808 között épült Nagyboldogasszony római katolikus plébániatemplomon kívül nem akadt más látnivaló, tehát odébbálltam egy házzal.

Szuchahora, Krisztus Király rka templom

  Alig mentem két kilométert keletre, máris a piciny Tvorkuv-patak által átszelt Szuchahorára (1910: 631 lengyel, 36 szlovák, 13 magyar, 3 német) érkeztem. Krisztus Király elnevezésű római katolikus temploma egyszerű vidéki templom, nem hagy mély nyomot az ember emlékezetében. De Szuchahorával kapcsolatban

Szuchahora, a régi felvidéki-lengyel határ

akad ennél érdekesebb dolog is, méghozzá a falutól egy kilométerre, keletre eső felvidéki-lengyel határvonal vonatkozásában. A határon túli első lengyel falu

Szuchahora, a régi felvidéki-lengyel határ a Felvidék felé

egyébként Chocholów, amit a temploma miatt kerestem fel. Erről később. Vissza a határra, ahol egy elképesztően cingár időszaki erecske jelenti a két országot elválasztó vonalat. Legalábbis itt, az 520-as (a lengyel túloldalon 959-es számozású) út által összekötött Szuchahora és Chocholów között. A közelébe érve

Szuchahora, a régi felvidéki-lengyel határ a lengyel Chocholów felé

autómmal félreálltam az országút mellett. Láttam a határtáblákat, láttam a határköveket, csak az út alatt elvezetett, húsz centi széles, tíz centi mély, fűvel benőtt árok alján nem láttam szemernyi vizet sem. Pedig északnak és délnek fordulva bokrok összefüggő sora látszott, tehát azok nyilván ebből a kis kanálisból nyertek némi éltető folyadékot, de hogy aznap - meg aztán, ki tudja mióta - egy

Chocholów (Lengyelország), Szent Jácint rka templom

cseppet sem, az biztos. Ha lenne egy kis humorérzékem, magam keresztelném el Anonim- (vagy Anonymus-) pataknak. 
   Miután túltettem magam a dolgon, autómmal átléptem lengyel területre, hatszáz

Chocholów (Lengyelország), Szent Jácint rka templom

méterrel odébb átmentem a Czarny Dunajec hídján, s máris bent voltam a hegyi lengyelek (gorálok) által lakott Chocholówban. A településnek jelenleg körülbelül 1.100 lakosa van. A híd után északra fordultam, s alig tettem meg ötszáz métert a főutcát szegélyező gerendafalazatú, zsindelytetejű faházak között, amikor jobb kéz felől feltűnt a katedrális méretű és kinézetű, 19. századi építésű Szent Jácint római katolikus templom. Le a kalappal előtte, ha ránéz az ember, mintha Franciaország, Németország vagy Anglia valamely egyházépítészeti remekét látná. A kocsit a templom előtti parkolóban hagyva, messze az épület háta mögé ballagtam, hogy minél szebb felvételeket készíthessek a megannyi kisebb-nagyobb tornyától meseszerűnek tűnő épületről.  
  A településről aztán Szuchahorán, Hlabovkán és Ljeszeken át visszamentem

Turdossin, Mindenszentek rka fatemplom és temető

Trsztenára, ahonnan ezúttal a hat kilométerrel délnyugatra, az Árva folyó és az Oravica-patak összefolyásánál fekvő Turdossin (1910: 1.323 szlovák, 150 magyar,

Turdossin, Mindenszentek rka fatemplom és temető

120 német, 1 román, 5 egyéb) városba igyekeztem. Turdossin legértékesebb látnivalója az 59-es főúthoz (ami egyben a város főutcája) közel eső, ember magasságú kőfallal kerített temetőben látható, 1390-ben gótikus stílusban épült, de a 17. században reneszánsz stílusban átépített Mindenszentek római katolikus fatemplom. A Világörökség része. Kár, hogy a vírusjárvány miatt a templombelsőbe nem lehetett bemenni.

Podbjel, Szűz Mária Látogatása rka templom

  Turdossint a valaha önálló, mára viszont a városhoz tartozó Krasznahorkán keresztül elhagyva, majd az egyelőre még önálló Nizsnát keresztülszelve eljutottam a hét kilométerre eső, az Árva folyó és a Studena-patak találkozásánál

Podbjel, a főutca régi parasztházai

fekvő Podbjelbe (1910: 809 szlovák, 22 német, 19 magyar, 8 egyéb). A főút melletti, 1781-ben épült Szűz Mária Látogatása nevű római katolikus templommal szemközt - egyfajta élő skanzenként - több száz méteren át régi, többnyire gondosan karbantartott, gerendafalú, zsindelyes faházak sorakoznak. Nem számoltam meg őket, de húsz körüli házról lehet szó.

Nizsna, Ferenc-huta

  A környék további nevezetessége a délre induló 584-es utat keresztező Studena-patakon túli, a sík mezőből kiemelkedő Ferenc-huta romjai. Az 1836-1837-ben épült kohó jelentős maradványait felvonultató terület nem is Podbjelhez, hanem hivatalosan Nizsnához (1910: 875 szlovák, 18 német, 8 magyar, 9 egyéb) tartozik,

Nizsna, Ferenc-huta

de megtévesztő fekvése miatt sokan a podbjeli látványosságok közé sorolják. Nem tudom, milyen felépítésű egy vasolvasztó, kiváltképp nincs információm a régi kohók működési mechanizmusával kapcsolatban, de egyet mondhatok, akit érdekelnek a technikai régiségek, ki ne hagyja a Ferenc-olvasztót, mert bár életem során alaposan bejártam a Kárpát-medencét, ekkora méretű hutával sehol sem találkoztam.
  Az 584-es útra fűzött Bjelipotok, Hlabovka és Zuberec magam mögött hagyását követően a Zuberec utáni negyedik kilométernél lefordultam az ezerméteres és

Hutti, Urunk Színeváltozása rka templom

még magasabb hegycsúcsok közötti völgyben futó Hutti-patak melletti, Liptó vármegye németlipcsei járásában található Huttiba (1910: 933 szlovák, 14 magyar, 10 német, 3 egyéb). A Hutti-patak egyike az alább, Liptószentmiklós mellett a Vág folyóba (illetve napjainkban a felduzzasztott Vágból 1965 és 1975 között létrejött Szentmáriai-víztározóba) torkolló Kvacsani-patak forráságainak. A világ szeme elől gondosan elrejtett Huttiban az 1894-ben neogótikus stílusban épített Urunk Színeváltozása római katolikus plébániatemplom az első számú látnivaló.

Mattyasóc, Szent László rka templom

  Miután a völgy mélyéről visszakapaszkodtam az 584-es főútra, 17 kilométerrel alább elértem a Kvacsani-patakba tartó Szucha-patak mellett fekvő Mattyasócot, ami a délebbi Alsómattyasóc (1910: 157 szlovák, 7 magyar, 26 egyéb) és az ettől északra eső Felsőmattyasóc (1910: 87 szlovák, 16 egyéb) egyesülésével keletkezett. Az összeolvadás dátumáról nincs információm. Az egyesülten is kicsi

Mattyasóc, Szent László rka templom

faluból ki sem nézné az ember, hogy képes olyan gyönyörűséges épületet kiállítani, mint az Alsómattyasóc szélén látható Szent László római katolikus templom. A 16. század elején építették, s egy évszázaddal később négy sarokbástyás (mindegyik bástya zsindelytetejű) védőfallal vették körbe. A templom annyira a falu szélére épült, hogy utána már nincs semmiféle ház, hanem egy tágas mezőség kezdődik, ami mögött a Choc-hegység 1200-1300 méteres csúcsai szolgálnak festői háttérként. 
  Utamat tovább folytatva Liptószentmiklós felé, előbb áthaladtam a Szentmáriai-víztározó északi partján fekvő Tarnócon, majd a mintegy 3-4 kilométerrel odébb eső, egykor önálló, de ma már Liptószentmiklós északnyugati részének számító

Nagybobróc, Szent György rka templom

Andrásfalunál a 2321-es úton északra fordulva beértem az elágazástól két kilométerre található, a Lisovec- és a Jálóci-patak mentén fekvő Nagybobrócra (1910: 1.439 szlovák, 13 magyar, 12 német, 14 egyéb). Szent György névre szentelt római katolikus plébániatemploma 14. századi eredetű, de a 16. században reneszánsz stílusban átépítették, a 18. században pedig barokk elemekkel bővült.
  És most kicsit bővebben arról a Liptószentmiklósról, ahová Nagybobróc után kényszerűen betértem, s amit hosszában ugyan átautóztam, de a szűkebb értelemben vett Liptószentmiklós területén sehol sem álltam meg fotózni. A Liptói-medencében, korábban csak a Vág folyó északi oldalán fekvő Liptószentmiklós (1910: 1.656 szlovák, 900 magyar, 655 német, 3 rutén, 1 horvát, 1 szerb, 35 egyéb - főleg csehek és lengyelek) a 20. század első harmadában jelentős területi gyarapodáson esett át, amikor 13 falut olvasztott magába. Alsórásztok és Felsőrásztok (1910: 174 lakos), Andaháza (69 lakos), Andrásfalu (619 lakos), Benic (61 lakos), Bodafalu (347 lakos), Csemic (63 lakos), Deménfalu (412 lakos), Illanó (395 lakos), Kispalugya (1.144 lakos), Okolicsnó és Sztosháza (843 lakos), Plostin (546 lakos), Verbic (2.600 lakos) és Vitálisfalu (88 lakos). Továbbá a várossal kapcsolatosan meg kell említeni a Vág felduzzasztásával kialakított Szentmáriai-víztározót. Rövid leszek, nem írok a tározó rendeltetéséről és különféle célokra való felhasználásáról, csak annyit jegyeznék meg, hogy a 45 méteres vízmagasságú mesterséges tó megépítésével hat település került víz alá: Alsórásztok és Felsőrásztok, Csemic, Dechtár, Nagypalugya, Párisháza és Szokolcs.

Szmrecsán, első világháborús emlékmű az evangélikus templom előtti kertben

  Ha Liptószentmiklóst ki is hagytam (bár a keleti részét képező Okolicsnót később felkerestem, de erről a maga idején), a várost kelet-nyugat irányban átszelő 18-as útról északra letérve Vitálisfalun keresztül a négy kilométerre található, a délre

Szmrecsán, Gyertyaszentelő Boldogasszony rka templom

tartó Szmrecsán-patak melletti Szmrecsánra (1910: 542 szlovák, 9 magyar, 2 német) benéztem. Először a 2335-ös jelzésű főúttól (egyben főutcától) keletre álló, 1880-ból való evangélikus templomot, illetve az előtte lévő parkban látható fekete

Szmrecsán, Gyertyaszentelő Boldogasszony rka templom

márványobeliszket, az első világháborús katonahősök emlékművét kerestem fel. A falu legfőbb látnivalója a főút másik oldalától kicsit távolabb álló, a temetődomb aljában található, Gyertyaszentelő Boldogasszonyról elnevezett, kőfalazatú, zsindelytetejű, védőfallal kerített római katolikus templom. Elődje egy 13. században épült fatemplom volt, aminek a helyén a 14. század derekán kőtemplomot emeltek, ezt pedig később néhányszor átépítették. A negyedik

Szmrecsán, Szmrecsányi-kastély

érdekesség a templomtól kétszáz méterre lévő, a 18. században barokk stílusban épült, bő fél évszázaddal később klasszicista külsőt kapott Szmrecsányi-kastély. Jelenleg szociális otthon, turisták részéről nem látogatható.

Okolicsnó, Alcántarai Szent Péter rka templom és kolostor

  Vitálisfalun keresztül visszatérve a 18-as főúthoz, kétszáz méterrel odébb befordultam az 1910-ben még önálló, de aztán Liptószentmiklós által bekebelezett Okolicsnóba vezető útra. Az 1910-es népszámlálás idején, valamint az 1898-as

Okolicsnó, Alcántarai Szent Péter rka templom

KM-térképen egyaránt Okolicsnó és Sztosháza (1910: 760 szlovák, 60 német, 23 magyar) néven előforduló, kéttagú település okolicsnói részét kelet felől az Okolicsnói-, nyugatról a Szmrecsán-patak határolja, déli szélén a Vág folyó húz el. A két párhuzamos, ugyanolyan nevű utcából, s talán kéttucatnyi családi házból álló kis Sztosháza innen egy kilométerre, északkeletre, a 18-as számú főút északi oldalán, a Gorubai árok nevű vízfolyás mellett található. Az okolicsnói részen

Okolicsnó, Okolicsányi-kastély

két igen jelentős építészeti emléket kerestem fel és fotóztam le. Először a központban álló, 1480 és 1492 között épült, hatalmas méretű Alcántarai Szent Péter római katolikus templomot és a mellette látható, vele egységet alkotó ferences kolostort jártam körbe. Aztán, nagyobb fába vágva a fejszémet, felkerestem a térképen előzetesen kinézett, alaposan eldugott helyen található, a 17. században reneszánsz stílusban épült, de a 18. század elején barokk ízlésnek megfelelően átalakított Okolicsányi-kastélyt. A lényeg, hogy rátaláltam, csakhogy a kastélykertet erős drótkerítés fogta közre. De addig követtem a vonalát, amíg a telek sarkán találtam egy valakik által korábban felfeszített részt, amin persze átpréseltem

Okolicsnó, Okolicsányi-kastély

magam. Ma sem értem, miért tilos ide belépni, s miért nem lehet legalább kívülről legálisan megtekinteni ezt az eléggé nagy méretű, kétemeletes, az emeleti rész négy sarkán kerek féltoronyszerűséggel megtoldott épületet? Nincs rossz állapotban, nem akar összedőlni. A fotózás után ahogy jöttem, úgy távoztam. Még nem értem el az odébb leparkolt autómat, amikor egy heves zivatar alaposan eláztatott. Húsz perc múlva az eső elállt, a kényszerű pihenő végetért, mehettem tovább. 
  Ez a tovább az innen három kilométerre, a 18-as főút északi oldalától egy kilométerre, a Ternovec-patak mellett fekvő Benedekfalu (1910: 218 szlovák, 34

Benedekfalu, omladozó kastély

magyar, 7 német) felkeresését jelentette. Benedekfalu a déli szélén magányosan omladozó-romladozó kastélyszerűsége miatt keltette fel, még idehaza, a figyelmemet. Közelről is látnom kellett. Az egyemeletes, négyszög alaprajzú, menthetetlenül leromlott állapotú épületen már az imádság sem segít. Körbejárva mindenütt gazba és hitvány ecetfaerdőbe botlottam. Nem tudom (nem találtam róla adatot), fénykorában kié volt az építési idejét tekintve is rejtélyes épület, de az látszott rajta, hogy a szocializmus idején valami termelőtevékenységre fogták be. Ugyanis betérve a több helyütt beomlott tetőzetű, életveszélyes kastélyfélébe, portásfülkét, irodahelyiségeket, hatrekeszes zuhanyzót találtam, a félhomályos földszinti folyosó falát szocreál mintázatú műanyagbevonat védte. Az emeletre vezető lépcsősorok egyike még létezett, nyekkenés nélkül bírta súlyomat, de az emeletre érve a padló helyén hatalmas lyuk tátongott, amin át nyugodtan vissza lehetett zuhanni a földszintre. Mint egy gravitációs elven működő, egyirányú páternoszteren. Maradtam a jó öreg lépcső használatánál, s az első tárva-nyitva álló nyílászárón keresztül sürgősen távoztam a jobb sorsra érdemes szellemházból.

Szentiván, Keresztelő Szent János rka templom

  Miután a falu ennél több izgalmat nem tartogatott, visszamentem a 18-as útra, amiről egyetlen kilométer után délre fordultam, egy közeli hídon átkeltem az itt már eléggé széles Vág folyó túloldalára, s a túloldali Magyarfalun át a vele szomszédos

Szentiván, Keresztelő Szent János rka templom

Szentivánra (1910: 736 szlovák, 56 magyar, 16 német) jutottam. Itt, a Vágba tartó Stjavnica-patak mellett fekvő faluban aztán megint bőven találtam látnivalót! A Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt, 1380 körül épült római katolikus templom láttán újra elkapott az Árva vármegyei Erdőtkán megtapasztalt érzés.

Szentiván, evangélikus templom

Ennek a nagyszerű templomnak a kinézete megint olyan volt, hogy Erdély magyarok vagy szászok által lakott részein is állhatott volna, nem lógott volna ki

Szentiván, Szent-Iványi kúria (1)

a sorból. Sajnos erősen beszorult a túl közel épített házak közé, jó ideig keringtem körülötte, mire elfogadható fotós pozíciót találtam. Innen nem messzire látható a falu életében meghatározó szerepet betöltő Szent-Iványi család egyik emeletes

Szentiván, Szent-Iványi kúria (2)

kúriája (ma kultúrotthon). A családi kúriákból (kiskastélyokból) három is akad itt, a fent említetten kívül egy másikat is lencsevégre kaptam, valahol az 1785-ben épült evangélikus templom közelében.
  A szép látnivalókban bővelkedő faluból visszatértem a 18-as útra, amin keletnek fordulva Pottornyán keresztül befutottam a hét kilométerre található, a Vág folyó

Liptóújvár, a vár

és a Béla-patak találkozási szögében fekvő Liptóújvárra (1910: 351 szlovák, 256 magyar, 52 német, 3 román, 5 egyéb). A városka messze földön híres nevezetessége a 13. században épült vár, ami előtt mesterséges tó, s annak egy

Hybbe, Mindenszentek rka templom

parányi sziklaszigetén kis kápolna látszik.
  Felvidéki utazásom következő állomását a 18-as főút mentén fekvő, kilenc kilométerre eső Hybbe (1910: 2.064 szlovák, 41 magyar, 15 német, 6 egyéb) jelentette. (Magyarul írják Hibbe változatban is; a régebbi Hybbe és az újabb Hibbe egyaránt elfogadott.) Területét a Hybbei-patak szeli át, ami nyugatra tartva négy

Hybbe, Mindenszentek rka templom

kilométer múlva a kevéssel előbb, Királylehotánál egyesülő Fekete és Fehér Vágból keletkező Vág folyóba torkollik. Hybbe két fő nevezetessége közül az egyik a 18-as főút északi oldalának közelében húzódó zöld térség közepén álló, kőfallal

Hybbe, öreg főtéri házak

közrefogott, 14. századi Mindenszentek római katolikus templom. Első látásra azt hittem, a szász templomépítészet egy nagyszerű alkotásával van dolgom. Belsejében nyugszik az Esztergom ostrománál elesett Balassi Bálint (1554-1594) költő. A füves teret - és persze a templomot - övező házak többsége láthatóan régi,

Hybbe, evangélikus templom

csak sajnos minden másodikat az építészeti értékeket nem becsülő családok lakják. Az egyik öreg ház homlokzatán például 1842-es évszám olvasható. A falu másik látnivalója, az evangélikusok 1822-1826 között épült temploma kétszáz méterrel odébb, a főutca másik oldalán emelkedik.
   Továbbra is keletre tartva, előbb az öt kilométerre fekvő Vichodna, aztán az

a Magas-Tátra Hybbe és Csorba között

újabb nyolc kilométerre eső Vázsec következett. Vázsecnél lejöttem a főútról, hogy a 2343-as jelzésű mellékúton elérjem a további kilenc kilométerre, a Magas-Tátra

Csorba, Szent András apostol rka templom

déli lábánál, a keletre tartó Kis Poprád mellett található Csorba (1910: 1.626 szlovák, 42 magyar, 32 német, 29 egyéb) falut. A környéken minden irányban kilencszáz méternél magasabb hegyek sorakoznak. A főutca mellett látható, Szent András apostolról elnevezett római katolikus plébániatemplom 1884-ből való, és egy 13. századi, lebontott templom helyén épült.

Felsőszépfalu, Szent Miklós rka templom

  Csorbától négy kilométerrel délebbre, már Szepes vármegye szepesszombati járásában, a Poprádba tartó Nagylopusna-patak mellett található Felsőszépfalu (1910: 640 szlovák, 17 magyar, 1 német, 10 egyéb). Szent Miklós tiszteletére szentelt barokk római katolikus templomát 1832-ben építették.

Alsószépfalu, Mindenszentek rka templom

  Keletre található a vele egybeépült Alsószépfalu (1910: 708 szlovák, 4 német), Mindenszentekről elnevezett, barokk stílusú római katolikus temploma 1765-ből

Alsószépfalu, régi parasztházak

való, a közelében néhány régi parasztház emeli a település esztétikai értékét.
  Alsószépfaluból Lucsivnára jutva, a falu keleti szélén ráfordultam a 18-as főút

Menguszfalva, Szent Tamás rka templom

visszafelé, vagyis nyugatra tartó sávjára, amiről két kilométerrel odébb rátértem az északra haladó 539-es útra, amin fél percen belül Menguszfalván (1910: 302

Menguszfalva, evangélikus templom

szlovák, 42 cigány, 7 német, 3 magyar) voltam. A települést a Vesnik-patak szeli át, ami a falu felett a Poprádba ömlik. Két temploma közül egyik a 13. századból való, gótikus stílusban épült Szent Tamás római katolikus templom, amitől kétszáz

Menguszfalva, evangélikus templom

méterre, a patak közelében áll az evangélikusok 1840-ből való klasszicista stílusú temploma, bejárata felett latin nyelvű, magyar vonatkozású felirattal.
   Visszajutva a 18-as főútra, most keletre indultam. Az 1934-ben létrehozott Szvit nevű iparvároson keresztül a Menguszfalvától hét kilométerre eső, a Felkai-patak

Batizfalva, Mindenszentek rka templom

legjelentősebb forráságának számító Batizfalvi-patak (németül Botzdorfer Wasser) által átfolyt Batizfalvára (1910: 714 szlovák, 29 német, 20 magyar, 30 egyéb - főleg cigányok) értem. Két egyházi épülete közül a 13. századi Mindenszentek római katolikus templom a jelentősebb. Evangélikus temploma jóval később, a 18. század végén épült. A településen látható még egy igen szép, jókora méretű kastély is, csakhogy a szociális rendeltetésű épület idegenek által nem látogatható.

Gerlachfalva, római katolikus templom

  A 3064-es jelzésű úton továbbhaladva északra, négy kilométer múlva Gerlachfalvára (1910: 417 szlovák, 88 magyar, 37 német, 1 szerb, 37 egyéb - főleg cigányok) érkeztem. A település neve az 1910-es népszámlás idején Gerlahfalva formában is előjött. A falu a 804 méteres Varta nyugati lábánál, a Vörös-patak mellett fekszik. 13. századi, masszív kis római katolikus templomának nevét nem sikerült kiderítenem.

Újtátrafüred, evangélikus templom

  Az északra, a Magas-Tátra felé emelkedő út három kilométer után elérte Tátraszéplakot, ahol jobbra rátértem az 537-es útra, amin négy kilométer megtétele után Újtátrafüreden voltam. A település 1910-ben még Nagyszalók külterülete volt, lakosságának létszámáról és anyanyelvi összetételéről nincs adat.

Újtátrafüred, evangélikus templom

A szállodáin kívüli egyéb látnivalót az általam ismeretlen időpontban épült, régebbinek látszó evangélikus templom szolgáltatja.
   A templom többszöri megörökítését követően átmentem a szomszédos

Alsóerdőfalva, evangélikus templom

Ótátrafüredre, ahonnan a délkeletre vezető 534-es úton öt kilométerrel alább Alsóerdőfalvára (1910: 389 német, 45 cigány, 10 szlovák, 8 magyar) értem. Patakjának nevét nem ismerem, de az 1898-as KM-térkép szerint egyike az

Alsóerdőfalva, Angyali Üdvözlet rka templom

alább Malom-patak néven ismert vízfolyás forráságainak (a másik kettő a Kő- és a Vörös-patak). A falunak van egy 18. század végén épült evangélikus temploma, illetve központi parkjának déli végében látható egy 13. századból való tömzsi,

Nagyszalók, Szent András rka templom

Angyali Üdvözlet névre szentelt római katolikus templom.
   Mint minden nap ilyenkor, az idő késő délutánba hajlott, ideje volt eldöntenem, mikor hagyom abba a fényképezést. Rövid gondolkodás után még két település

Nagyszalók, evangélikus templom

felkeresésére adtam magamnak engedélyt, ezek egyike a három kilométerre, délre található Nagyszalók (1910: 739 német, 83 szlovák, 81 magyar, 29 egyéb) volt. A településen a Magas-Tátra Nagyszalóki csúcsa (2453 méter) mellől induló Anna

Malompatak, Antióchiai Szent Margit rka templom

víz vagy Anna-patak folyik át, ez a falut délkeletre hagyja el, és Mateóc mellett a Poprádba szalad. A patak bal oldalán emelkedő, Szent András apostol tiszteletére szentelt gótikus plébániatemplom csaknem egy évszázadon át, a 14. század elejétől a 15. századik épült. Az evangéilkusok 1788-ból való barokk/klasszicista stílusú temploma négyszáz méterrel északabbra, a patak jobb oldala közelében áll.

Malompatak, Antióchiai Szent Margit rka templom

  Az aznapra utoljára maradt Malompatak (1910: 380 német, 197 magyar, 22 szlovák, 7 egyéb) három kilométerre, keletre, a névadó Malom-patak (németül Mühlenbach) mentén terül el. Két temploma közül a 13. századi eredetű, a 15. században gótikus stílusban átépített, fallal kerített, Antióchiai Szent Margit tiszteletére szentelt római katolikus plébániatemplom a látványosabb. A templom

Malompatak, a volt evangélikus templom

a faluba érkező 3093-as számozású út melletti dombtetőt foglalja el. Az út a közeli hídon áttér a patak túloldalára, ahol az első, bal kézre eső utca végében feltűnik az 1830-ból való evangélikus templom. A második világháború vége óta nincs hívője, ugyanis a templomot használó németek nagy része elmenekült a közelgő oroszok elől, a maradékukat pedig kitelepítették. Sokáig magtárként hasznosították, 1997-ben pedig (nem tudni, miféle, a blaszfémia határát súroló, szentségtörő ötlettől vezérelve) autó-motor múzeumnak rendezték be. Sejtésem sincs, jelenleg mi célt szolgál (vallásit biztosan nem), de amikor 2020 augusztusában ott jártam, a kulcslyukon belesve egy szál kocsit vagy motort sem láttam.
  Végezvén a kötelező napi teendőkkel, mehettem az éjszakai pihenőhelyemre. Ezúttal nem kellett törnöm a fejem, hogy hová, merre, mert Nagyszalókon jártamban kinéztem magamnak az evangélikus templomtól nem messze fekvő temetőkert autóparkolóját. Nem vagyok babonás, nem félek a temetőktől, úgyhogy miután a Malompatak és Nagyszalók közötti országúton félreállva a kocsi csomagtartójánál bevacsoráztam egy finom konzervből, Nagyszalókra érve beálltam a temető üres parkolójába. A hazatelefonálást követően elszívtam egy finom szivarkát, aztán csak a lábamat lógattam az esti falusi csendben. Időnként távoli kutyaugatás hallatszott, s amíg valamennyire világos volt, a kocsim mögött tízpercenként elment egy-egy ember, de különben semmi mozgás, semmi irritáló zaj. Az este leszálltával magamra húztam egy könnyű pokrócot, aztán szép álmokat! Aznap 293 kilométert kocsikáztam össze.       


                     Blogom a következő bejegyzéssel folytatódik!