A Fotós utazás a Felvidék határán című blog folytatása

 

  2020. augusztus 12. szerda. Hatodik nap

  Ahogy addig is szoktam, korán reggel hozzáfogtam aznapi munkához. Első lépésként Nagyszakókról beutaztam a hajdan önálló, mára Poprád város északnyugati részét képező, hat kilométerre eső Felkára (1910: 710 szlovák,

Felka, Szent János rka templom

524 német, 117 magyar, 7 egyéb). Az 1945-ben Poprádhoz csatolt települést az itt nyugat-kelet folyásirányú Felkai-patak szeli át, ami az ugyancsak Poprádhoz csatolt Szepesszombatnál a Poprádba ömlik. A Nagyszalók irányából érkező utazónak nincs nehéz dolga, ha a 13-14.században gótikus stílusban épült, Szent János apostolról elnevezett római katolikus plébániatemplomot keresi, az ugyanis

Felka, a Felkai-patak az evangélikus templom közelében

mindjárt a település elején, a Felkai-patak hídja közelében felbukkan. A másik jelentős egyházi épület, az 1817-ben épült evangélikus templom megtekintéséért sem kell messzire menni, merthogy az meg a templom mögötti első utcában, a sűrű lombozatú fák alatt árnyékba borult Felkai-patak mellett, a patak soron következő hídjának tőszomszédságában emelkedik. 
  Felkával kapcsolatban illő tudni, hogy egyike volt az 1412-1772 között Lengyelországnak elzálogosított 16 szepesi városnak. Történt, hogy a Velencei Köztársaság ellen háborúra készülő (Luxemburgi) Zsigmond magyar király, hadi

Felka, evangélikus templom

kiadásai fedezésére 185.000 Forintot kölcsönzött sógorától, II. (Jagelló) Ulászló lengyel uralkodótól. A szerződés Zágrábban köttetett. A tetemes összeg fedezetéül (vagyis a kölcsön visszafizetésének garanciájaként) felajánlott 16 szepesi város a következő volt: Duránd, Felka, Gnézda, Igló, Leibic, Mateóc, Ménhárd, Ólubló, Podolin, Poprád, Ruszkin, Strázsa, Szepesbéla, Szepesolaszi, Szepesváralja és Szepesszombat. Megjegyzendő: Gnézda, Ólubló és Podolin nem tartozott a szepesi szász önkormányzathoz, a többi település igen. Nevezett városok kereken 360 éven át Lengyelország tulajdonát képezték, s csak miután 1772-ben sor került Lengyelország első felosztására, tértek vissza Magyarországhoz.  
  A tulajdonképpeni Poprád (1910: 818 német, 758 szlovák, 689 magyar, 2 egyéb)

Poprád, Szent Egyed rka templom és harangtornya

innen mintegy 2-2,5 kilométerrel odébb, délkeletre, a Poprád folyó bal oldalán feküdt, az 1850-es évek környékén megejtett második katonai felmérés térképén Deutschendorf, azaz Németfalu, Németfalva néven szerepel. A település az 1910-es népszámlálás idején rendezett tanácsú város ranggal bírt. Poprád is egyike volt a Lengyelországnak elzálogosított 16 szepesi városnak. Az 1898-as KM-térképen

Poprád, Szent Egyed rka templom és harangtornya

nagyjából akkora méretű területen feküdt, mint azok a környező települések, amiket a második világháborút követően sorra bekebelezett. 1945-ben Felkát és Szepesszombatot, 1960-ban Strázsát, végül 1874-ben Mateócot. A régi Poprád (település), vagyis a mai belváros Felka felőli eléréséhez előbb át kellett haladnom a Poprád folyó hídján, majd a túloldali körforgalomból a folyó mellett északkeletre tartó 66-os főúton kijönnöm. Kétszáz méter megtétele után máris parkolóhely után néztem, s mivel ezen az oldalon esélytelennek látszott a siker, egy kis hídon áthajtottam a túloldali árnyas utca mentén hosszan elnyúló parkolóövezetbe. Itt már nyugodtan letehettem a kocsit, bőven volt szabad hely, s visszagyalogolva az innenső oldalra, bevethettem magam a főtéri látványosságok közé. Na, olyan sok azért nem volt, de nem a mennyiség, hanem a minőség a lényeg. Márpedig a 13. században épült, magas tornyú Szent Egyed római katolikus templom és a mellette álló, 1685-ből való reneszánsz harangtorony láttán az ínyencek is megnyalnák a

Poprád, Szent Egyed rka templom

szájuk szélét. Nagyon jól mutattak így, egymástól nagyjából tízméternyi távolságban, de itt is az a helyzet állt elő, hogy a túl közeli házak miatt eléggé sokáig keresgéltem a helyet, ahonnan egy fotón mindkettőt megörökíthettem. Tetszett a későbbiekben más településeken is látott felállás, tudniillik, hogy adva van egy magas tornyú, kecsesnek mondható templom, mellette pedig egy vaskos, kőből épült harangtorony, de a mai napig nem értem, hogy mi célt szolgált az égbe szökő templomtorony, ha egyszer úgyis melléraktak egy kifejezetten harangozásra használt, inkább önálló bástyának, mintsem harangtoronynak látszó épületet? Tartok tőle, a kérdés megválaszolatlan marad, pedig a számomra rejtélyes építészeti megoldásban nyilván volt ráció, különben nem alkalmazták volna.

Poprád, evangélikus templom

Ráadásul annyi városban, településen. A főtér további látnivalóit részint a környező régi házak (ezeknek legalább a felében valamilyen, étkezéssel kapcsolatos vállalkozás működött), részint a katolikus templomtól kétszáz méterre látható, 1829 és 1833 között klasszicista stílusban épült evangélikus templom szolgáltatta. A régi Poprád részemről felkeresni szándékozott nevezetességei ennyiben ki is merültek, mehettem vissza a kocsihoz, és a 66-os úton lódulhattam tovább északkeletre.

Strázsa, Keresztelő Szent János rka templom

  Az a bizonyos lódulás eléggé rövidtávúra sikeredett, ugyanis egy kilométerrel arrébb, miután elhaladtam a vasút hídja alatt, az első utcán fordulhattam jobbra, hogy elérjem a Poprád folyó déli oldalától pár száz méterre, a Hozeleci-patak mellett fekvő, 1960-ig önálló településként jegyzett Strázsát (1910: 378 szlovák, 205 német, 10 magyar, 6 egyéb), német nevén Michelsdorf falut. Strázsa két

Strázsa, rka templom és a régi városháza

látnivalója a település (manapság városrész) keleti részében, egymás közelében látható. Egyikük a 14. századi, Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt, alacsony kőfallal kerített római katolikus templom, másikuk a tőle ötven méterre álló régi városháza egyemeletes épülete. Strázsa ugyancsak szerepel az 1412-ben Lengyelországnak elzálogosított szepesi városok listáján.

Szepesszombat, Szent György rka templom

  Visszajutva a 66-os útra, az első adandó alkalommal lefordultam a Poprád folyó által átszelt, Strázsától légvonalban szűk egy kilométerre található Szepesszombat

Szepesszombat, Szent György rka templom

(1910: 422 szlovák, 319 német, 228 magyar, 1 rutén, 1 szerb, 6 egyéb) felé. Régi német neve Georgenberg. Szepesszombat déli szélén a Felkai-patak ömlik a Poprádba. A település 1945-ben vesztette el önállóságát, azóta Poprád város

Szepesszombat, a régi városháza

északkeleti negyede, ezenkívül egyike volt az 1412-ben Lengyelországnak zálogba adott 16 szepesi városnak. Szepesszombat példamutatóan felújított óvárosi

Szepesszombat, főtéri régi szász ház

részéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Csoda ahány, és amilyen gyönyörű régi épület mutatja magát ezen a viszonylag kis területen! Elsőnek

Szepesszombat, 1848-as emlékmű

mindjárt ott van a 13. századból való, fallal kerített Szent György római katolikus templom, mögötte a 17. század végén felállított Mária-oszlop, ennek szomszédságában a poprádihoz hasonló, 1598-ban épült reneszánsz kőharangláb

Szepesszombat, 1848-as emlékmű

áll. Tíz méterrel keletebbre a 18. századi régi városháza barokk, egyemeletes épülete látható. Ettől keletre egy árnyas kis közpark következik, aminek a templom

Szepesszombat, 1848-as emlékmű

felőli végében az 1848-as szabadságharcnak emléket állító obeliszk áll. Előoldalán az 1848-as évszám vésete látható, további oldalain az "Édes magyar hazánk iránti szeretetből", valamint a "A magyar szabadságharc emlékére", végül az "Emelte

Szepesszombat, evangélikus templom

Szepes-Szombat XVI. Szep. város közadakozásból 1899-ben" feliratok olvashatók. Az egyre keskenyedő főtér ez oldali végét az 1777-ből való evangélikus templom zárja, ami - a bejárat feletti magyar nyelvű felirat szerint - "Épült 1777 Javíttatott 1897". Az építés idejét a bejárat kőkeretének szemöldökkövébe vésett 1777-es

Szepesszombat, evangélikus templom

szám is megerősíti. Szóval, Szepesszombatra nem árt lelkiekben előre felkészülni, és akkor még nem említettem a főteret közrefogó öreg szász (cipszer) házak tömkelegét.
  Vérző szívvel álltam odébb, de megint nem sokat kellett autóznom, mert a 66-os

Mateóc, Szent István király rka templom

útról egy kilométer megtétele után lekanyarodtam balra, a Vörös-patak (Rothbach) által átfolyt, s a Poprád folyó nyugati oldala közelében található Mateócra (1910: 1.028 német, 327 szlovák, 220 magyar, 34 egyéb - főleg lengyelek). A település 1974-ben adta fel függetlenségét és olvadt Poprád városba, s lett annak északkeleti városrésze. Mateóc egyike volt a Lengyelországnak 1412-ben 360 évre elzálogosított 16 szepesi városnak. Régi német neve Matzdorf volt. Leszámítva a

Mateóc, evangélikus templom

a Szent István királyról elnevezett, 14. századi római katolikus plébániatemplomot, és a mögötte elkülönülten álló 16. századi kőharanglábat, a település kifejezetten összeszedetlen képet mutatott. Még a katolikus templomtól két kőhajításnyi távolságra található evangélikus templom is kinézett valahogy, de ezeket leszámítva, mintha az egész település (jó, akkor városrész) felújítás alatt állt volna, rengeteg épülete felállványozva, s nem egy helyen félig lebontva várta sorsa erre vagy arra fordulását. A Poprádhoz csatolt városkák közül ez tetszett a legkevésbé, ámde meglehet, ha két-három év múlva ismét arra járnék, jó értelemben változna a véleményem.

Kakaslomnic, Alexandriai Szent Katalin rka templom

  Mateóc letudásával kiszabadultam Poprád és a hozzácsatolt városrészek vonzáskörzetéből, és a 66-os úton öt kilométerrel északabbra befutottam Kakaslomnicra (1910: 956 német, 190 magyar, 106 szlovák, 72 egyéb - főleg

Kakaslomnic, kastély

cigányok). A falu - német neve Grosslomnitz - a Poprád jobb oldalán fekszik, területén a Kő-patak és a Maga-Tátrából érkező Nagy Tarpatak folyik át. A 13. század végén épült, de 1412-ben gótikus stílusban átépített Alexandriai Szent

Kakaslomnic, kastély

Katalin római katolikus templom a főút kanyarulatában áll, mögötte egy ott jártamkor felújítás alatt lévő, munkagépekkel és felhalmozott építési anyagokkal közrefogott, 18. század végéről való kastély látható.

Hunfalva, Szent Kereszt rka templom

  A római katolikus templomtól négyszáz méterre következő hídon átkeltem a Poprád túloldalára, és már bent is voltam Hunfalván (1910: 878 német, 210 magyar, 141 szlovák, 36 egyéb - főleg cigányok). Két látnivalója egymástól száz

Hunfalva, evangélikus templom

méterre, a 66-os főút mellett áll. Egyikük az 1225-ben épült, utóbb gótikus megjelenést kapott Szent Kereszt római katolikus plébániatemplom, másikuk az evangélikusok 19. század közepéről való klasszicista temploma.
  A továbbra is északkeletre tartó 66-os úton öt kilométer után bent voltam a

Leibic, evangélikus templom

jobbára a Poprád folyó keleti oldalán fekvő Késmárkon, ahol természetesen alaposan körbe akartam nézni, de elsőre csak átmentem a városon, és a Leibic-

Leibic, evangélikus templom

patak hídjának túloldalára érve az innen másfél kilométerre, a nevezett patak mellett fekvő, 1910-ben rendezett tanácsú városként bejegyzett Leibicre (1910: 1.311 szlovák, 1.135 német, 213 magyar, 1 rutén, 122 egyéb - főleg cigányok) értem. Leibic is az 1412-ben Lengyelországnak elzálogosított 16 szepesi város közé tartozott. Főutcája mellett az evangélikusok magasba szökő harangtornyú,

Leibic, Szűz Mária Mennybemenete rka templom

1786-ból való temploma, ettől négyszáz méterre, a városka temetője közelében a kőfallal kerített Szűz Mária Mennybemenetele (vagy Nagyboldogasszony), 13. századi római katolikus templom áll. Közvetlen közelében ismeretlen korban

Leibic, Szűz Mária Mennybemenetele rka templom

készült, U alaprajzú, nagy parkkal rendelkező egyemeletes kastélyszerűség omladozik. Körbe van kerítve, nem látogatható. Valamiért annyira titkos a létezése, hogy a térképek sem jelölik, illetve semmilyen érdemi információt nem tudtam beszerezni róla. Pedig ott van, jelentős méretű is, nem értem az agyonhallgatás okát.

Késmárk, városháza

  Most már visszatérhettem az 1910-ben rendezett tanácsú városként szereplő Késmárkra (1910: 3.242 német, 1.606 szlovák, 1.314 magyar, 7 román, 1 horvát,

Késmárk, a történelmi nyomda, később Redut

1 szerb, 146 egyéb - főleg lengyelek), amit egy 19.század közepei térkép Kaeszmarkt német néven jelöl, ahol a Leibic-patakon túli körforgalomból észak

Késmárk, a régi evangélikus fatemplom

felé jöttem ki, s a patak közelében haladó utcán elértem a nagyjából háromszögű belső udvart közrefogó, 15. századi eredetű Thököly-várat. Igazság szerint, csak

Késmárk, az Új evangélikus templom

a főkaput és környékét fényképeztem, körbejárni nem volt kedvem, bemenni nem akartam. A főkapuval szemközt nyíló utcán lejöttem a főtér közelébe, de miután

Késmárk, Thököly-vár

autóval oda nem lehet behajtani, a kocsit leparkoltam, és gyalog vágtam neki az óvárosnak. Az 1461-ben gótikus stílusban épült, óratornyos városháza és a

Késmárk, Szent Kereszt Felmagasztalása rka templom

mellette álló régi nyomda (a későbbi Redut) körbejárása után elsétáltam az Új evangélikus templom vörös épületéhez, valamint a mellette látható, a 17-18.

Késmárk, Szent Kereszt Felmagasztalása rka templom

század fordulója környékén tisztán fából épült, 1500 hívő befogadására alkalmas régi evangélikus templomhoz. Legendásan szép beltere a koronavírus-járvány miatti óvintézkedéseknek köszönhetően nem volt látogatható. Mellette látható a már említett, 1898-ból való, bizánci stílusú Új evangélikus templom, amit a színe

Késmárk, az rka templom reneszánsz harangtornya

miatt Vörös templomnak is neveznek. A kocsimba visszaülve némi nehézségek árán rátaláltam a sűrűn települt házak között rejtőzködő, 15. századi, gótikus stílusú Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus plébániatemplomra, aminek a közelében egy 1591-ben épült, díszes reneszánsz kőharangtorony áll. 
  Felvidéki kalandozásom következő megállója a hét kilométerre, északra eső,

Nagyőr, Szent Anna rka templom

a Poprád jobb oldalán, a Fekete-patak torkolatánál fekvő Nagyőr (1910: 265 német, 182 szlovák, 43 magyar, 1 egyéb) volt. Német neve Nehre vagy Nehrer. A falu két látnivalóját az innen pár kilométerre eső Szepesbéla felé tartó, 66-os

Nagyőr, Szent Anna rka templom és kőharanglába

jelzésű országút választja el egymástól. Bal oldalán a 15. századi eredetű, gótikus Szent Anna római katolikus templom, és tőle elkülönülten egy díszes kőharangtorony áll. A templomot hajdanán kőfal védte, a 17. század első harmadában épült harangtorony a kőfalon kívül állt. A másik nevezetesség a

Nagyőr, várkastély

nagy méretű parkjával az országút és a Poprád folyó közötti területet elfoglaló reneszánsz várkastély, amit 1570 és 1580 között Horváth-Stancsics Gergely építtetett. Később a Thököly, Szirmay, Mednyánszky, végül a Czóbel családé lett. A település ma már Szepesbéla déli városrésze.

Szepesbéla, Szent Antal rka templom

  Az innen mindössze négy kilométerre, a Poprád folyó jobb oldalához közel fekvő, a nyugatról érkező Seifenbach által átfolyt Szepesbéla 1910-ben rendezett tanácsú város volt (1910: 1.258 szlovák, 1.247 német, 355 magyar, 1 román, 1 horvát, 1

Szepesbéla, Szent Antal rka templom

szerb, 31 egyéb), s egyike volt az 1412-ben Lengyelországnak zálogba adott 16 szepesi városnak. A 13. század közepéről való, Szent Antal tiszteletére szentelt római katolikus templomát az idők során többször átépítették. A templomtorony

Szepesbéla, Petzval József szülőháza, ma múzeum

előtt húsz-harminc méterre áll a 16. századi kőharangtorony. A templomtól nem messze látható Petzval József (1807-1891) mérnök-matematikus egyemeletes szülőháza, ami ma múzeumként funkcionál.
  Az általam Poprád óta használt 66-os út Szepesbélánál élesen nyugatra fordul, de mivel nekem még dolgom volt a várostól északra eső tájakon, a központban áttértem az arra induló 77-esre. Busóc érintésével felautóztam nyolc kilométernyit,

Toporc, Szent Mihály rka templom

aztán mielőtt elértem volna Podolint, balra befordultam a főúttól két kilométerre található Toporcra (1910: 422 német, 336 szlovák, 15 magyar, 45 egyéb - főleg cigányok). A Toporc-patak mellett fekvő települést hétszáz éven át a Görgey család

Toporc, Görgey-kastély

birtokolta. A falu északi részében létezik egy felújításra váró, egyemeletes Görgey-kastély, amiről nem tudom, azonos-e a 17. században épült kastéllyal? A Toporc-patakon lejjebb, a patak keleti oldalán látható a 14. század elejéről való, gótikus stílusú Szent Mihály római katolikus templom, ami a Görgey család temetkezési helye is.

Podolin, Mária Mennybemenetele rka templom

  Visszatérve a 77-es útra, s azon északra indulva, két kilométer után már bent is voltam a Poprád jobb oldalán, a Kreuzseifenbach és a Pundlinchenbach torkolatánál fekvő Podolinban (1910: 681 német, 657 szlovák, 162 magyar, 3

Podolin, Mária Mennybemenetele rka templom

egyéb). A régi térképeken Pudlein német néven szereplő városka megint csak egyike volt azon 16 szepesi városnak, amit 1412-ben Lengyelország zálogba

Podolin, az rka templom kőharangtornya

kapott. A városka két fő látnivalója közül elsőként a főtéri, 13. századi Mária Mennybemenetele római katolikus templomot kell említenem, illetve a bár némileg távolabb álló, ezzel együtt hozzátartozó, 1659-ből való, kőből készült reneszánsz

Podolin, piarista templom

harangtornyot. Bár addig is láttam már belőlük párat, nem tudtam megunni a templom és a harangtorony kettősének látványát. A templom szentélye mögötti szűk kis utcából pont rálátni a másik érdekességre, a 17. század közepéről való kéttornyú piarista templomra, ami mellett nagyobb kolostor is áll.
  A polgármesteri hivatal mögötti utca kivezetett a Poprád hídjához, amin átkelve négy kilométer múlva a Lomnic-patak melletti, a legsötétebb középkori viszonyokat idéző Kislomnicon (1910: 632 német, 55 cigány, 11 szlovák, 3 magyar) voltam.

Kislomnic, az evangélikus templom maradványa

Németül Klein Lomnitz, de hol van az már! Az biztos, hogy egyetlen német sem él már itt, annál több cigány, akik teljesen lelakták a falu északi felét. Az egykor szemlátomást jobb napokat látott, de az általuk ütött-kopott putrikká züllesztett házaik előtt rajokba csoportosulva köpködték a szotyolát, virtusból rúgták a port, nevetgélve verekedést színleltek, a lányok kart karba öltve céltalanul jártak le s fel, s nagy összegben lehetett volna fogadni rá, hogy innen ugyan senki sem jár hivatalos munkahelyre dolgozni. Két templom áll, pontosabban állt itt. Az északabbra eső, Alexandriai Szent Katalin nevét viselő, 14. századi eredetű római katolikus templomot kőfal keríti, s pár éve újíthatták fel, mert egészen egyben van. Ehhez az épülethez valamiért - talán a térfigyelő kamerák miatt, talán babonából - nem mertek rontó szándékkal hozzányúlni. Nem úgy a valamivel délebbre található evangélikus templom esetében, amit már úgy szétloptak, hogy csak a kopott tornya mered az égre, de még a bádog toronysisakot is leszedték a tetejéről! Szégyen! Akárki akármit mond, ez bizony szégyen a javából. Olvasom a 2011-re vonatkozó statisztikát, miszerint a falu 2.680 lakosából 1.642 cigány, 531 szlovák volt. Ez utóbbiak a település déli részén élnek, gondolom, nem akármilyen stresszes körülmények között. 2011 óta kilenc év telt el, azóta valószínűleg tovább romlott a nemzetiségi arány. Akit érdekel a korábbi, egészségesnek mondható település kinézete, a számítógépe keresőjébe üsse be a falu nevét, és a régi fotókat vesse össze a mai állapotokkal. Nincs több kérdésem.  
   Podolinba visszatérve, az előzetes tervnek megfelelően nem mentem tovább északra, mivel előbb le akartam járni a Trianont követően Lengyelországhoz csatolt észak-szepesi településeket, s onnan úgy visszatérni a Felvidékre, hogy valahol a közelben ismét keresztezzem a 77-es utat, s onnan folytatni a Poprád folyó melletti falvak és városok bejárását. 
  Ennek szellemében Podolinból a 77-es főúton visszaindultam délnek, hogy négy

Maldur, Szent Márton rka templom

kilométerrel alább a főútról jobbra lefordulva, betérjek a Poprádba tartó Krig-patak mellett fekvő, közeli Maldurba (1910: 560 német, 8 szlovák, 4 magyar, 26 egyéb).

Maldur, evangélikus templom

Itt a patak két oldalán, egymástól harminc méterre áll a falu két temploma, a keleti oldalon a 15. századi Szent Márton római katolikus, a nyugatin a 19. század elejéről való evangélikus templom.

Krig, evangélikus templom

  A falut nyugati irányban elhagyva, négy kilométerrel odébb a Krig-patak melletti Krigbe (1910: 157 szlovák, 9 német, 12 egyéb) értem. Miután sikerült jó képet

Krig, közelebb az evangélikus, távolabb az Alexandriai Szent Katalin rka templom

csinálnom az ugyanabban az utcában található, 1871-ből való evangélikus, és a 14. század első felében épült Alexandriai Szent Katalin római katolikus templomról,

Szepestótfalu, Gyertyaszentelő Boldogasszony rka templom

tovább mentem délre.
  Öt kilométerrel alább elértem a Seif-patak mellett fekvő Szepestótfalut (1910: 795 szlovák, 102 német, 20 magyar, 35 egyéb - főleg cigányok), ahol a 14. század második felében gótikus stílusban épült, kőfallal kerített Gyertyaszentelő Boldogasszony római katolikus templomot fotóztam.

Sörkút, Szent Orsolya rka templom

  Aztán megint úton voltam, ezúttal a két kilométerrel nyugatabbra eső Sörkút (1910: 352 német, 72 szlovák, 31 egyéb - főleg cigányok) - németül Bierbrunn -

Sörkút, evangélikus templom

volt a célállomás. Szent Orsolyáról elnevezett, vaskos támpillérekkel megtámasztott római katolikus temploma a 14. századból való, és az itt alig észrevehető kis Seif-patak északi oldalán, a ráépült családi házak között áll. Az evangélikusok 1833-ban épült temploma a falu nyugati végében van.

Lándok, Szent Miklós rka templom

  A 3077-es úton tovább menve nyugatra, négy kilométer után a Béla-patak melletti Lándok (1910: 1.041 szlovák, 36 német, 4 magyar, 3 egyéb) következett. Szent Miklós tiszteletére szentel római katolikus plébániatemploma a 14. században épült.

Javorina, Szent Anna rka fatemplom a temetőben

  Lándoktól két kilométerre, nyugatra, elértem a régen látott 66-os főutat, amin északra indulva áthaladtam Zár falun, majd erről a lengyel határ előtt pár kilométerrel (az úgynevezett Zúgónál) balra letérve, a Lándoktól mintegy 21

Javorina, Lysa Polana, a régi felvidéki-lengyel határ a lengyel Lysa Polana felé

kilométerrel odébb, a Magas-Tátra keleti oldalán, a Javorinka-patak mellett fekvő Javorinára (1910: 273 szlovák, 61 magyar, 45 német, 1 rutén, 16 egyéb) érkeztem. A település építészeti nevezetessége a lengyel határ felé tartó 66-os út nagy

Javorina, Lysa Polana, a régi felvidéki-lengyel határ a lengyel Lysa Polana felé

kanyarulatánál található temetőben álló, a 19. század végén épült, Szent Anna tiszteletére szentelt római katolikus fatemplom. Ennek megtekintése és fényképezése után autómmal kimentem a három kilométerre, nyugatra eső

Javorina, Lysa Polana, a régi felvidéki-lengyel határt jelölő Bialka folyó

Bialka folyóhoz (vagy patakhoz), ami régen a felvidéki-lengyel (galíciai, gácsországi) határvonalat jelentette. Az 1898-as KM-térképen még nincs feltüntetve a híd, az tehát később épült, de hogy pontosan mikor, arról nem találtam információt. Az északra tartó Bialka mindkét oldalán Lysa Polana elnevezésű településrészek húzódnak, a keleti oldali értelemszerűen Javorinához

Javorina, Lysa Polana, a régi felvidéki-lengyel határ a Felvidék felé

tartozik, a lengyel Lysa Polana viszont, ha jól tudom, önálló közigazgatási egység, vagyis falu. Amikor ott jártam szerdai nap, hét közepe volt, hét ágra sütött a Nap, de akkor sem értettem, miért nem kapok sehol parkolóhelyet? Kocsi kocsi hátán,

Javorina, Lysa Polana, a régi felvidéki-lengyel határ a Felvidék felé

a lehető legveszélyesebb helyeken, például a meredek árokszéleken is autók foglalták el az utolsó lehetséges parkolóhelyeket. Még a lengyel oldalra is

Javorina, az 1920-as (cseh)szlovák-lengyel határ a lengyelországi Szepesgyörke felé  

átmentem a hídon, de az ottani nagy fizetőparkoló szintén dugig volt. Csak néztem, mi van itt? Végre, nagy szerencsémre, a javorinai oldalon az egyik árokszéli járgány elhúzott valamerre, a felszabadult helyre vércseként csaptam le. Amíg leballagtam a Bialkához, láttam, hogy a környék teljes fordulaton működő éttermeinek asztalai egy szálig foglaltak, sőt, az oldalvást álló kisebb csoportok, családok valószínűleg arra vártak, hogy az egyik asztal megüresedjen, akkor

Javorina, az 1920-as (cseh)szlovák-lengyel határ a lengyelországi Szepesgyörke felé

aztán hajrá, aki kapja, marja! Pedig a környék idilli hangulatot árasztott: a kerekre csiszolódott kövek között kristálytisztán csordogáló Bialkát kétfelől fenyőerdőktől zöldellő oldalú, magas hegyek fogták közre, ehhez képest rajtam kívül senki sem volt a folyó partján. Lehet, hogy aki éppen nem tömte a hasát, az árnyas erdőkben

Javorina, az 1920-as (cseh)szlovák-lengyel határ a Felvidék felé

kujtorgott? Miután nem számíthattam válaszra, visszasétáltam a kocsimhoz, és folytattam az utamat. A visszapillantóból még láttam, hogy valaki máris beáll a helyemre.
   Amint elértem a Zúgót, balra fordultam, s három kilométerrel északabbra már ott álltam a szlovák-lengyel határon. Az észak-árvai területekkel ellentétben, az itt kezdődő észak-szepesi részen az 1924-ben megejtett határ-felülvizsgálatkor nem történt változtatás, határkiigazítás, tehát a Csehszlovákia és Lengyelország közötti

Szepesgyörke (Lengyelország), a Malom-patak hídja a régi felvidéki-lengyel határ közelében, a lengyel Brzegi felé

határvonal úgy maradt, ahogy 1920-ban meghúzták. Az imént leírtak okán a határt lehet 1920-asnak vagy 1924-esnek tekinteni. 
  A Lengyelországnak juttatott 13 észak-szepesi település közül elsőként a (szlovák 66-os folytatásának számító) 49-es főút melletti, a Bialka folyó (patak) jobb oldalán

Szepesgyörke (Lengyelország), a Malom-patak hídja a régi felvidéki-lengyel határ közelében, a Felvidék felé

fekvő Szepesgyörkét (1910: 689 szlovák, 10 német, 2 magyar, 38 egyéb - főleg cigányok) látogattam meg. Már a falu déli szélén lefordultam balra az eredetileg is

Szepesgyörke (Lengyelország), Szent Sebestyén rka fatemplom

lengyel Brzegi felé, hogy a Bialka és az országút között elhúzó Malom-patakot, illetve a felette átívelő kis fahidat lefotózzam. Na jó, tartozom egy vallomással. Valójában azért akartam lekapni a patakot és a hidat, mert tévedésből úgy hittem, itt volt a régi felvidéki-lengyel határ. Hát, ezt csúnyán elnéztem. Az ugyanis még

Szepesgyörke (Lengyelország), Szent Sebestyén rka fatemplom

vagy kétszáz méterrel nyugatabbra, a Bialka folyó (patak) jobb partja mentén húzódott, de odáig - a térkép itthoni elnézése miatt - már nem mentem el, egyszóval magamat vertem át. Na mindegy, ezen már nem tudok változtatni, mégsem autókázhatok vissza több száz kilométert csak azért, hogy újabb fotókat készítsek, most már a megfelelő helyen. Szegény Magyarország! Nem elég, hogy

Szepesgyörke (Lengyelország), a Szent Sebestyén rka fatemplom belseje

a hiénák cafatokra tépik, még én is meg akarom rövidíteni egy kétszáz méteres területsávval! A falu főutcáján északra tartva elértem a Szent Sebestyénről elnevezett, 1670-ből való római katolikus fatemplomot, és a mellette álló kőharanglábat. A fatemplom a koronavírus miatt ugyan zárva volt, de a lelakatolt vasajtó rácsai között tisztán be lehetett fényképezni az érdekes templombelsőbe.
   Mindezek után visszamentem a főúthoz, és a szemközti kis útra hajtva becéloztam magamnak Kislápost. Ott, ahol az egyre csak emelkedő út öt

Kislápos (Lengyelország), Jézus Szent Szíve rka templom és a temető

kilométer után élesen balra fordult, elértem a Láposi-patak keskeny völgyében hosszan elnyúló Kislápost (1910: 319 szlovák, 2 magyar). A patak keleti oldalán később felbukkant a temetőben álló, Jézus Szent Szíve nevet viselő római

Répásfalu (Lengyelország), római katolikus temető és kápolnája

katolikus templom. Fotózás után fordulhattam vissza arra, amerről jöttem.
   Elérve a 49-es főutat, északra indultam, de másfél kilométerrel odébb már be is tértem a főúttól keletre eső, a Bryjov-patak mellett fekvő Répásfaluba (1910: 524 szlovák, 1 egyéb), ahol - itt jártam emlékére - a római katolikus temetőt, és a homlokzatán látható évszám szerint 1908-ból való temetői kápolnát fotóztam.
  A 49-es főúthoz ismét visszajőve, máris utam következő állomásán, Feketebércen (1910: 678 szlovák, 17 egyéb) voltam, tudniillik a Répásfaluba

Feketebérc (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határt jelölő Bialka folyó lengyel oldala

kanyarodó út Feketebérc településtáblája mögül indul. Az út kisvártatva derékszögben irányt váltva a Bialka folyó felé fordult (a Bialka itt már van olyan széles, hogy patak helyett folyó elnevezést kapjon), és egyszer csak ott találtam magam azon az új hídon, ami a túloldali, eredetileg is lengyel területekre vezetett át. Mivel az 1898-as KM-térkép ugyanezen a helyen már jelez hidat, a mostani nyilvánvalóan a lebontott régi helyén épült. A régi felvidéki-lengyel (galíciai,

Feketebérc (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határt jelölő Bialka folyó hídja a Felvidék felé

gácsországi) határ a folyammeder felezőjénél volt. Átérve a folyó túloldalára, rögtön a hídfőnél körforgalom fogadott, amiből délre, Bukowina Tatrzanska, illetve északra, Bialka Tatrzanska (a régi térképeken egyszerűen Bialka) települések felé lehetett kimenni. Vagy, miként én is tettem, leparkolni a körforgalom melletti ingyenes parkolóban, aztán a folyó felett visszasétálni a felvidéki oldalra. Mindjárt az első lépések megtételénél ért egy kis meglepetés, ugyanis még a régi lengyel

Feketebérc (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határt jelölő Bialka folyó hídjának felvidéki oldala

oldalon, a hídra vezető járda közelében állt egy magas lámpaoszlop, aminek a szárára odafestették a magyar és a lengyel nemzeti színeket. Felülre a magyart, alá a lengyelt. Megható gesztus volt (akárcsak az észak-árvai Felsőzubrica magyar nyelven való megjelenítése), aminek az értékéből mit sem vont le, hogy az amatőr piktor a magyar trikolór színeit rossz sorrendben - felül a zöld, alatta a fehér, az alatt a piros - pingálta oda. Mindegy, szép volt az így is. Tehát a hídon elsétáltam a Czarna Góra (Feketebérc) feliratú tábláig, aztán vissza, közben persze lelkesen fotóztam a délutáni napfényben csillogó, kavicsos-köves medrű Bialkát is. A kocsimmal aztán visszatértem az innenső oldalra, Feketebércre, ahol szerettem volna felkeresni és lefotózni a négy fiatornyos katolikus templomot, csakhogy a templom közelébe se jutottam, mert a falut, néhány szélső utcája kivételével a koronavírus miatt karantén alá helyezték. Csak a helyi lakosok jöhettek szabadon ki és be. Hoppá, ez nem szerepelt a tervben! Arról nem beszélve, hogy Feketebérc megtekintése után utamat a négy kilométerre, északra eső Újterebes felé szándékoztam folytatni. Miután Feketebérc lezárása ezt lehetetlenné tette, a hídon vissza kellett mennem az előbb szóba hozott körforgalomig, s onnan északra,

Feketebérc (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határt jelölő Bialka folyó

Bialka Tatrzanska felé indulnom. Innen is be lehetett cserkészni Újterebest, csak éppen hátulról. A Bialka folyó nyugati oldalán vagy öt kilométer hosszan elterülő, a főútja mentén megszámlálhatatlan szuvenírbolttal, étteremmel, nem tudom, miféle gagyikat áruló pavilonokkal zsúfolt falu északi részén letértem az elkanyarodó 49-es főútról, s utamat a továbbra is a folyó közelében haladó Pod Grapa nevű úton

Újterebes (Lengyelország), Szent Erzsébet rka templom

folytattam. Egyre ritkultak a házak, bal kéz felől feltűnt egy panzió (Szymkówka), majd nem sokkal utána a Bialka Tatrzanska végét jelző tábla. Itt, a tábla vonalában

Újterebes (Lengyelország), Szent Erzsébet rka templom

volt a régi felvidéki-lengyel (galíciai, gácsországi) határ, ami ezen a szakaszon áthúzódott a Bialka folyó bal oldalára. Ötszáz méterrel feljebb útkereszteződéshez

Újterebes (Lengyelország), Szent Erzsébet temetői rka fakápolna

értem, ahol a balra mutató táblán a Nowy Targ 10 kilométer, a jobbra mutatón pedig a Niedzica 16 kilométer feliratot olvastam. Niedzica ugyebár Nedec lengyel

Újterebes (Lengyelország), a Bialka folyó hídja

elnevezése, tehát arrafelé indultam. Hamarosan átkeltem a Bialka talán legbarátságosabb kinézetű hídján, egy itt-ott rozsdásodó keskeny fémhídon (az 1898-as KM-térképen nem szerepel), aztán egy kilométer múlva elértem Újterebest (1910: 528 szlovák, 9 magyar, 2 német, 22 egyéb). Területén a délről érkező

Újterebes (Lengyelország), a Bialka folyó a hídról

Feketebérci- és a keletről jövő Újterebesi-patak egyesül. Feketebércről négy kilométer lett volna a kerülővel 14 kilométeresre sikerült út. Sebaj, itt voltam.

Felsőlápos (Lengyelország), Szent Péter és Pál rka templom

A falu eszmei szempontból két értékes épülete közül a Magyarországi Szent Erzsébet tiszteletére szentelt, 16. század közepéről való római katolikus templom a főút déli oldalán áll. A szentély mögött nem messze kezdődő katolikus temetőben egy ugyancsak Szent Erzsébet néven felszentelt, zsindelyborítású fatemplom látható. Az építési idejéről nincs információm.

Felsőlápos (Lengyelország), Szent Péter és Pál rka templom

  Az innen öt kilométerre, keletre fekvő, a Dunajecbe tartó Láposi-patak mellett található Felsőlápos (1910: 703 szlovák, 4 magyar, 3 német, 13 egyéb) látnivalója az alacsony kőfallal kerített Szent Péter és Pál római katolikus plébániatemplom. Építési idejéről nincs adat.

Alsólápos (Lengyelország), Szent Krivin rka templom

  Újabb öt kilométerrel keletebbre az ugyancsak a Láposi-patak mellett meghúzódó Alsólápos (1910: 567 szlovák, 13 német, 5 magyar, 32 egyéb - főleg lengyelek) következett. A 14. század elején épült, Szent Krivin tiszteletére szentelt római katolikus templomának látványa nagy örömömre szolgált. Arányos, ízléses kis templom, ha egy hatszáz-nyolcszáz fős faluközösség számára nekem kellene templomot terveznem, biztosan az alsóláposi szolgálna mintául. 

Újbéla (Lengyelország), Szent Katalin rka templom

  Alsóláposról visszatértem Újterebesre (a feketebérci utat ebből az irányból is lezárták), átmentem a Bialka kedves kis vashídján, s a túloldalon északra fordulva

Újbéla (Lengyelország), a település látképe északról

két és fél kilométer után elértem a Bialka északi partjához közel fekvő Újbélát (1910: 641 szlovák, 12 magyar, 8 német, 4 egyéb). Ott jártamkor éppen felújították

Újbéla (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ a lengyel Lopuszna felé

a központban található, valószínűleg a 13. század végéről való Alexandriai Szent Katalin római katolikus templomot, de szerencsére már csak a szentély déli oldalát

Újbéla (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ vonala (a földút)

borította állványerdő, más irányból kitűnő fotókat lehetett készíteni róla. A települést északra, a három és fél kilométerre eső Lopuszna felé elhagyva, a számozás nélküli, Glówna elnevezésű országút nagyjából 1800 méter után erdőbe

Újbéla (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határ a Felvidék felé

ér. A négyszáz méter széles erdősáv északi végén, ott, ahol a kétkeréknyomos földút keresztezi a Glównát (országutat), s ahol a széles mezőség kezdődik, pont ott húzódott a régi felvidéki-lengyel (galíciai, gácsországi) határvonal. Ha nincs

Bélakorompa (Lengyelország), Szent Valentin rka templom és a temető

Trianon, akkor és ott a magyar-lengyel határon álltam volna. Az orrom előtt percenként elhúzó autók egy részének magyar, más részének lengyel rendszáma

Bélakorompa (Lengyelország), Szent Márton rka templom

lett volna. Hűha, ebbe ennél jobban ne menjünk bele!
  Visszaautózva Újbélára, s átvágva rajta, máris a Bialka hídján jártam, s a túloldalon Glównáról Dlugára változó elnevezésű országúton beértem a Dercsényi-

Bélakorompa (Lengyelország), Szent Márton rka templom

(Durstini-, Przykopa-) patak melletti Bélakorompára (1910: 667 szlovák, 8 német, 2 magyar, 13 egyéb). Már a falu nyugati szélén húzódó temetőnél megálltam, hogy megörökítsem a sírok közül kiemelkedő Szent Valentin római katolikus templomot. A központban egy ennél is szebb egyházi épületet, a 16. századból való, s Szent Márton tiszteletére szentelt, zsindelytetőzetű római katolikus templomot kaphattam lencsevégre. 
  Innen a három és fél kilométerre, délkeletre eső Dercsényre (1910: 209 szlovák, 8 német, 2 magyar) siettem, de a helyszínre érve nem vitt rá a lélek az összességében ronda kinézetű, giccses részletekben tobzódó katolikus templom lefényképezésére. Ott álltam a közelében, de a sokat látott fényképezőgépem könyörögve remegett a kezemben: ezt ne! Az a különös, lényegében tudathasadásos helyzet állt elő, hogy attól lett volna lelkifurdalásom, ha megörökítem. Mivel nem vagyok mazochista tipus, a kudarc ellenére örömmel ugrottam vissza a kocsiba, s tértem vissza völgyben fekvő Bélakorompára.

Frigyesvágása (Lengyelország), Szent Szaniszló rka templom

  A fényéből fokozatosan veszítő Nap láthatóan elunta a Föld arcának ezen részét csodálni, igyekeznem kellett, hogy az utolsónak szánt településsel is normális fényviszonyok mellett végezzek. Ez a sorban utoljára maradt, de kinézetre cseppet

Frigyesvágása (Lengyelország), Szent Szaniszló rka templom

sem utolsó település a négy kilométerre, keletre, a Dunajec folyó déli oldalán, a Dercsényi-patak torkolatánál fekvő Frigyesvágása (1910: 1.089 szlovák, 51 német, 49 lengyel, 30 magyar) volt. A falutól mintegy másfél kilométerrel északabbra a

Frigyesvágása (Lengyelország), Máriássy-kastély

Bialka torkollott a Dunajecbe. (Azóta nagyot változott a környezet, mert a Dunajec és a Bialka folyójnak a 400 méter hosszú, 59 méter magas nedeci gát általi felduzzasztásával 1970 és 1997 között létrehozták a Czorsztyn-víztározót. A

Frigyesvágása (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határt jelölő Bielka folyó

A mesterséges tó kilenc kilométer hosszú, és átlag 1,3 kilométer széles. Az átlagos vízmélység 19 méter, de teljes feltöltöttség esetén eléri a 49 métert.) A falu büszkesége a védőfallal közrefogott, kapubástyás, magas tornyú Szent Szaniszló római katolikus plébániatemplom, amit a 13-14. század fordulóján építettek. Az ettől kétszáz méterrel nyugatabbra álló, egyemeletes Máriássy-kastély a 17.

Frigyesvágása (Lengyelország), a régi felvidéki-lengyel határt jelölő Bielka folyó

századból való. A nap legutolsó megörökítendő helyszíne a három kilométerre, északra felvő Debno felé tartó útnak a Bialka folyón átívelő hídja volt. Korábban ez a híd sem létezett, új építésű objektumról van szó. A lényeg, hogy a régi felvidéki-lengyel (galíciai, gácsországi) határ a Bialka déli, vagyis Frigyesvágása felé néző partján húzódott. Ezért érdektelen a híd korábbi léte vagy nem léte, hiszen anno nem a folyó közepe, hanem az innenső partja volt a választóvonal. Az ominózus folyópart lefényképezése után autómmal elhajtottam a már kellőképpen körbejárt Frigyesvágása mellett, s déli irányba tartva éjszakai szálláshely után néztem. Az e célra alkalmas pontot Falstin felé félúton, az országúttól délre húzódó, parlagon heverő mezőn találtam meg. A mező északi része az országút felé, a déli szakasza a mögöttes lakatlan völgy felé lejtett. Olyan helyre parkoltam, ahová az úton nagy ritkán elsuhanó autókból nem láthattak rám, én viszont egy darabig még csodálhattam a víztározó mesterséges tavának alkonyi képét, és valamelyik túloldali falu lámpáinak csillogását. A vacsora megint elmaradt, nem úgy a hazatelefonálás mindennél fontosabb aktusa, aztán, mintegy végjátékként, már csak a sűrű felébredésekkel tarkított alvás volt hátra. Aznap 233 kilométert tettem a műszerfal számlálójába.  


                          Blogom a következő bejegyzéssel folytatódik!