A Fotós utazás a Felvidék határán című blog folytatása

                                      (befejező rész)

 

  2020. augusztus 15. szombat - 16. vasárnap. Kilencedik és tizedik nap 

  Éjszaka elállt az eső, az égbolt hamarosan tele lett élesen vibráló csillagokkal. Reggelre már csak a vizes országút és az elázott fű emlékeztetett az égiháborúra.

Telepóc, Szent Mihály arkangyal görögkatolikus templom

Szép napnak néztem elébe. Már csak azért is, mert tudtam, mindössze nyolc vagy tíz meglátogatandó település van hátra, és az utolsóval, ami mindenképp Újszék lesz, utam végére érek.
   De addig még volt mit tennem, s amikor elérkezett a megfelelő idő, a csúszós fűről óvatosan kiaraszoltam az országútra, és a tegnap szóba került patakhídon át a két kilométerre eső, az Udva-patak mellett fekvő Telepócra (1910: 500 rutén, 49 szlovák, 22 német, 93 egyéb - főleg lengyelek) indultam. Szent Mihály arkangyal nevét viselő görögkatolikus temploma 1792-ben épült, de 1875-ben megújították. A falunak van egy újabb időkben készült ortodox temploma is.

Juhos, eredetileg görögkatolikus, most görögkeleti (ortodox) templom

  Visszatérve az éjszakai szállást nyújtó Vendégibe, a Hosztovica-patak hídja után az 567-es úton délnek vettem az irányt, aztán négy kilométerrel később befordultam a Keleti-Beszkidek egy eldugott völgyének végében, a Pcsolina-patak

Juhos, a görögkatolikus templom haranglába és az ortodox kereszt a templomkertben

mellett található Juhos (1910: 214 rutén, 4 német, 1 szlovák; vallás: 215 görögkatolikus, 4 izraelita) felé. A faluban 2011-ben már csak 33 állandó lakos élt. Viszont két temploma is van, a régebbi keletű, elég sok hívő befogadására alkalmas görögkatolikus templom 1800-ból való. A templom és a különálló fa haranglába között félúton Krisztusos ortodox betonkereszt néz farkasszemet a magas toronnyal. Ugyanakkor egy innen négyszáz méterrel odébb emelkedő, falubeli magaslaton az ortodoxok új építésű temploma áll. Szóval, nem értettem (most sem értem), ha már az ortodoxok betették a lábukat a görögkatolikusok földjére (vagyis saját keresztet állítottak a katolikusok kertjében, ami azt jelenti, hogy átvették a templom irányítását), mi szükségük volt az újabb templomra? Nem beszélve arról, hogy egy nagyjából harminc lakosú, kihalófélben lévő településen mi értelme két templom működésének?

Kistopolya, első világháborús katonai temető

  A falut magam mögött hagyva jó ideig nem álltam meg. A főútra visszatérve lementem a 16 kilométerre eső Szinnáig, ott ráálltam a keletre tartó 74-es útra,

Kistopolya, első világháborús katonai temető

amiről Takcsánynál átnyergeltem az 558-asra, s végül ezen haladva, Takcsánytól 17 kilométerre beestem az Ulicska-patak menti Kistopolyára (1910: 489 rutén, 7

Kistopolya, Szent Mihály arkangyal görögkatolikus fatemplom és a katonai temető

német, 5 szlovák, 3 magyar). Az 1706-ból való, Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt görögkatolikus fatemplom a temetőben áll, mellette első világháborús hősi

Kistopolya, Szent Mihály arkangyal görögkatolikus fatemplom

temetőt alakítottak ki. A kereszteken Varga, Karádi stb. magyar neveket is bőven látni.
  A Beszkidek völgyében hét kilométerrel feljebb található Juhászlak (1910: 310

Kistopolya, Szent Mihály arkangyal görögkatolikus fatemplom

rutén, 77 német, 25 magyar, 14 horvát, 11 szlovák, 118 egyéb - főleg lengyelek) 1794-ben épült, Szent Isten Árnyalatai elnevezésű temploma eredetileg a görögkatolikusoké volt, de az ortodoxia terjedésével a görögkeletieké lett. Az

Juhászlak, a volt görögkatolikus, jelenleg görögkeleti (ortodox templom)

1910-es népszámlálás vallási megoszlásra vonatkozó részében - a falura vonatkoztatva - az alábbi adatok szerepelnek: 345 görögkatolikus, 147 római

Juhászlak, a volt görögkatolikus, jelenleg görögkeleti (ortodox) templom

katolikus, 61 izraelita, 2 református. Mint látható, az 555 helyi lakosból senki sem követte a görögkeleti (ortodox) vallást, most pedig...

Végaszó, Szentháromság görögkatolikus templom

  Kistopolyán keresztül visszatértem az 558-as útra, amin délkeletre haladva az elágazás utáni második kilométernél az Ulicska-patak melletti Végaszón (1910:

Végaszó, Szentháromság görögkatolikus templom

315 rutén, 44 német, 4 magyar, 9 egyéb) voltam. Nevezetessége az országút északi oldalán elterülő temetőben álló, 1880-ban épült, Szentháromság tiszteletére szentelt görögkatolikus templom.

Oroszpatak, Szent Mihály arkangyal, eredetileg görögkatolikus, jelenleg ortodox fatemplom

  Végaszó alatt egy kilométerrel a 3885-ös mellékúton északra fordultam, hogy az egyszerűen Patak nevű vízfolyás melletti, a letérőtől négy kilométerre eső

Oroszpatak, Szent Mihály arkangyal, eredetileg görögkatolikus, jelenleg ortodox fatemplom

Oroszpatakot (1910: 422 rutén, 4 német, 2 magyar) felkeressem. Szent Mihály arkangyal nevét viselő, 1740-ből való gyönyörű fatemploma eredetileg a görögkatolikusok részére épült, csakhogy valamikor a közelmúltban az ortodoxok

Oroszpatak, Szent Mihály arkangyal, eredetileg görögkatolikus, jelenleg ortodox fatemplom

tulajdona lett. Pedig 1910-ben még 410 görögkatolikus, 12 izraelita és 6 római katolikus lakta a falut, ortodox hívőnek híre-hamva sem volt. A vallásváltásról nem csak a különálló fa harangláb elé kihelyezett, Krisztusos ortodox kereszt, hanem

Oroszpatak, Szent Mihály arkangyal, eredetileg görögkatolikus, jelenleg ortodox fatemplom

a fatemplomon lévő két régi görögkatolikus kereszt görögkeletivé torzítása is árulkodik. Egyszerre nevetséges és szánalmas az a nagy fokú fukarságra valló megoldás, miszerint a görögkatolikusok keresztjének három vízszintes szárából az alsó szárat ferdére feszegették, vagy kalapálták. Arra nem volt pénzük, hogy lecseréljék az eredeti vallási jelképeket, inkább megrongálták őket, s most ezek a csálé keresztek hirdetik az ortodox vallási fennhatóságot. Minderről persze maga a templom mit sem tehet, ami, miként az imént említettem, a felvidéki (népi) egyházi

Görbeszeg, Szent Mihály arkangyal görögkatolikus fatemplom

építészet egyik gyöngyszeme.
  Visszaautózva az 558-as úthoz, négy kilométerrel alább Utcás település következett, ahol ugyan nem fotóztam semmit, ellenben, már a hazafelé tartó

Görbeszeg, Szent Mihály arkangyal görögkatolikus fatemplom

útra gondolva, az út melletti, jól felszerelt ABC-ben (CBA-ban) vettem néhány flakon üdítőt meg egy kis nassolni valót.  
  Utcás központjában az út hirtelen északra fordul, délkeleti irányba a közeli, két kilométerre húzódó ukrán határ miatt nem lehet menni. A Hluboki-patak mellett fekvő, négy kilométerre eső Görbeszeg (1910: 355 rutén, 35 német, 9 magyar, 6 egyéb) látnivalója az út bal oldalán húzódó kis temetőben álló, Szent Mihály arkangyalról elnevezett, 1718-ban épült görögkatolikus fatemplom.

Újszék, a falu névtáblája

  Továbbhaladva északra, Harcos után két kilométerrel megérkeztem utam végállomására, a Keleti-Beszkidek Hluboki-patak által átfolyt völgyének északi fejénél fekvő Újszékre (1910: 655 rutén, 17 német, 8 szlovák, 4 magyar, 1 horvát). Örömömben elsőként a településtáblát fotóztam le, hogy aszongya: Nová Sedlica, alatta cirill betűkkel az ukrán Novoszelicjá elnevezés. Sikerült! Itt voltam a Felvidék

Újszék, görögkeleti (ortodox) templom

északkeleti csücskében, tovább nem is mehettem volna, mert elfogytak a falvak. Mielőtt azonban belekezdtem volna az összefoglaló számvetésbe, kötelességszerűen lefotóztam a falu szerény kinézetű, Isten Legszentebb Anyjának Álma elnevezésű görögkeleti (ortodox) templomát. A régi fatemplom 1764-ben épült egy nála is régebbi fatemplom helyén. Nyilván a görögkatolikusok használták, hiszen Újszék 1910-es vallási megoszlása ezt a feltételezést támasztja alá: a 685 lakosból 660 görögkatolikus, 17 izraelita, 7 római katolikus és 1 református volt. Hogy Újszéken mikor történt a vallásváltás, nem tudom, tény, hogy az 1764-es fatemplomot 1971-ben a homonnai falumúzeumba szállították, várható hiányát az egy évvel korábban, 1970-ben felépített, mostani templommal gondolták pótolni. 
  A fényképezést pontosan 9 óra 55 perckor fejeztem be. Most már következhetett a feladat elvégzésének szóló néma örömünnep, ami szerény létszám mellett, tulajdonképpen csak személyem részvételével zajlott. De így volt igazán bensőséges.
   A lényeg, hogy nem egészen nyolc és fél nap alatt  egy szabálytalan félkörívet leíró útvonal mentén bejártam a Felvidék nyugati és északi részét, szem előtt tartva azt az irányelvet, hogy utam a Trianon előtti régi felvidéki határhoz minél közelebb eső településeken vezessen keresztül. Így ugyanis gyakran "kiugorhattam" a valamikori magyar határhoz, ami egyébként az Osztrák-Magyar Monarchia olyan tartományaival érintkezett, mint Alsó-Ausztria, Morvaország, Szilézia és Gácsország (Galícia). A belépési ponttól, vagyis a Rajkához közeli Dunacsúntól a végállomást jelentő Újszékig 2417 kilométert tettem meg, utam során (sorrendben) Moson, Pozsony, Nyitra, Trencsén, Árva, Liptó, Szepes, Sáros és Zemplén vármegyében fordultam elő. Ha jól számoltam, pontosan ötven felvidéki határátkelőnél jártam, ezek között volt nagy, közepes és kis forgalmú egyaránt. A Morva határhídjain minden esetben átgyalogoltam Ausztriába, Csehországban legalább két alkalommal (Stráni és Brezová, illetve később Jablunkova) megfordultam, Lengyelországban pedig bejártam az egykori észak-árvai valamint észak-szepesi területeket, kiugrottam a szép templomú Chocholówba, valamint a felvidéki Poprádökröstől északra felkerestem néhány kis-lengyelországi falu fatemplomát. Hogy hány településen álltam meg fényképezni, azt pontosan nem tudnám megmondani, de jóval kétszáz fölött van a számuk. Jó kör volt, na! 
  Mielőtt hazám irányába álltam volna, felhívtam az asszonyt, hogy közöljem: végeztem, indulok hazafelé, de miután az érkezésem forgalom- és időjárásfüggő, lehet, hogy még egy kocsiban való alvást le kell húznom Magyarországon, és csak vasárnap reggel érek haza. Jó, rendben, csak vigyázzak magamra, ha már addig baj nélkül megúsztam. Ezt megígérhettem.
  Visszahuppantam az ülésbe, a leeresztett ablakon kidugtam a Nap hevétől hólyagosra sült karomat, keményen meghúztam a fél kézzel tartott kólás butykost, aztán hajrá! Követve a magam által kijelölt Újszék-Utcás-Szinna-Homonna-Nagymihály-Gerenda-Tőketerebes-Sátoraljaújhely vonalat, 151 kilométernyi autózást követően, déli fél egykor értem a határ közelébe. A szlovákok azonban valamiért lezárták a sátoraljaújhelyi átkelő felé vezető utat, miáltal egy kis kerülő beiktatásával az Alsómihályi és Felsőregmec közötti mellékutat igénybe véve

Felsőregmec (Magyarország), a magyar-szlovák határ a felvidéki Alsómihályi felé

jöttem át Magyarországra. Sátoraljaújhely, Sárospatak és Szerencs érintésével Miskolcra értem. Itt aztán több mint félórát keringtem, mire kikecmeregtem a

Felsőregmec (Magyarország), a magyar-szlovák határ Magyarország belseje felé

városból, de aztán ráálltam a régi 3-as útra, és Vattán, Mezőkövesden keresztül Kerecsend felé közelítettem, amikor az addigra erősen beborult ég rám szakadt. A fele sem volt tréfa, félre kellett állnom, hiszen jószerével semmit sem láttam az országútból. Az idő eléggé benne járt a délutánban, s az eső sem akart csillapodni, ezért egy napraforgótábla melletti keskeny aszfaltútra beállva rákészültem, hogy itt éjszakázom. Még egyszer hazatelefonáltam, hogy csak másnap reggel érkezem, aztán rutinosan nekiláttam szunyálni.
  Alig bírtam kivárni a vasárnap hajnalt (és a zuhé végét), de csak eljött. Az eső is elállt, tehát visszaálltam az országútra, és a Kerecsend-Gyöngyös-Hatvan-Gödöllő útvonalon autózva Kistarcsa után beestem Pestre. Húsz perc múlva már a házunk előtt parkoltam, az asszony, lábai mellett az örömtől csaholó két ebemmel, az erkélyről integetett. Ahogy ígértem, az indulás utáni tizedik napon hazaérkeztem. Az indulástól a megérkezésig 3046 kilométert tettem meg. Szép volt, jó volt, örök emlék marad. 
  

                                                        VÉGE

 
  A Fotós utazás a Felvidék határán című blog 644 fotója a szerző tulajdonát képezi.